Magyar Falu Program

2022.11.14. 13:14

Kisegíti a kormány a nehéz helyzetbe került kisboltokat

Az elhibázott szankciók miatt nehéz helyzetbe került kisboltokat segíti a kormány az új intézkedéssel.

Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszédet mond a Magyar falu program keretében felújított Május 1. út átadásán Bujákon 2022. november 10-én

Forrás: MTI

Fotós: Komka Péter

Kistelepülések boltjainak támogatására 8 milliárd forint keretösszeggel pályázat indul néhány héten belül a Magyar falu program keretében - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Ácsteszéren. 

Gyopáros Alpár kiemelte:

 a lehetőséggel minden olyan kisbolt élhet, amely 2000-nél kevesebb lakosú településen működik, nem csak azok, amelyek 2021-ben kaptak támogatást. 

Az elnyert összegek bérköltségre, rezsiköltségre számolhatók el - jelezte. 

A kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére továbbra is elkötelezett a magyar vidék és a kistelepülések támogatása mellett, ezért a Magyar falu program folytatódik - jelentette ki a kormánybiztos. 

Az eljárás során a pályázatok a Bethlen Gábor Alapkezelő oldalán jelennek meg, az egyszerűsített dokumentumok kitöltéséhez nem kell szakértő segítségét igénybe venni, ezért a pályázatírás költsége nem elszámolható. 

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a 2021-es pályázati felhívásnak köszönhetően jelentős állami támogatással és csekély önrész vállalásával 50 milliárd forintot meghaladó kisbolt fejlesztések valósultak az országban, 1450 helyszínen. 

Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: az elmúlt tíz évben a kormány politikájának kitüntetett eleme a vidék, a kistelepülések élhetővé tétele. 

A 700 lakosú Ácsteszéren az elmúlt időszakban minibölcsőde épült, valamint megújult a település fő utcája és több mellékutca - ismertette a képviselő.

Minden 2000 fő alatti településen működő kisbolt pályázhat a Magyar Falu Program keretében állami támogatásra - írta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Hozzátette: az elhibázott szankciók miatt nehéz helyzetbe került kisboltokat segíti a kormány az új intézkedéssel, mely egyszeri támogatási összeget működési költségeik mérséklésére fordíthatnak a vállalkozások - például rezsiköltségre vagy bérköltségre.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában