Orosz–ukrán háború

2023.06.13. 18:26

Alapjogokért Központ: el kell kezdeni tárgyalni

Az amerikai védelmi minisztérium mögött álló egyik katonai és védelmi kutatóintézet vezető politológusa a tűzszüneti tárgyalások megkezdése mellett érvel az ukrajnai háborúban – hívta fel a figyelmet az Alapjogokért Központ.

MW

Ukrán katonák páncélozott szállítójárművön a kelet-ukrajnai Bahmut térségében húzódó fronton, az orosz erőkkel vívott harcok helyszínén 2023. június 5-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Irina Ribakova

Samuel Charap, az évtizedek óta a Pentagon mögött álló katonai és védelmi agytröszt, a RAND Corporation vezető politológusa a tűzszüneti tárgyalások megkezdése mellett érvel, amely befagyaszthatja a konfliktust, hogy tartós fegyvernyugvást érhessenek el a felek között – fejtették ki a tájékoztatóban. 

Megjegyezték: Samuel Charap a vezető amerikai külpolitikai lapban, a Foreign Affairsban figyelemreméltó esszét jelentetett meg. 

"Mintha csak Orbán Viktort hallanánk, de a magyar miniszterelnök már a háború kezdete óta ezt képviseli: azonnali tűzszünet és béketárgyalások kellenek"

 - kommentálta az amerikai szerző megállapításait az Alapjogokért Központ.

A jogi elemzőintézet a Foreign Affairsben megjelent esszé kulcsmegállapításai között említi, hogy 

"a csatamezőn nem lesz megoldása a konfliktusnak", az ide-oda pár kilométereket vándorló frontvonalaknak nincs jelentőségük, ezért ebben a formában ez a háború intenzív, de befagyott konfliktusra kezd hasonlítani, amelynek "költségei viszont nem finanszírozhatók a végtelenségig". 

Ezért – folytatta a cikk ismertetését az intézet – el kell kezdeni tárgyalni, akár titokban kezdve és informálisan is a tűzszünet céljával.

Folytatni kell Ukrajna nyugati támogatását, hogy Kijev a jövőben képes legyen elrettentő erőt kifejteni Moszkvával szemben, de 

a háború ezzel a kiterjedtséggel és intenzitással hamarosan kezelhetetlen költségvetési terheket fog azokra a nyugati szövetségesekre róni, akik finanszírozzák ezt a háborút, továbbá az emberélet-veszteség és a pusztítás mértéke sem "finanszírozható" ugyanezzel az intenzitással, mert a háború hatásai már jóval kiterjedtebbek a háború fizikai határainál 

– sorolta az Alapjogokért Központ.

Szintén a cikkből idézve közölték, diplomáciai eszközökkel "el kell kezdeni tehát felépíteni egy végjátékot", és a célnak egy tartós, a politikai szembenállást ugyan nem kezelő, de a háborút befejező, azt minimalizáló, lokalizáló tűzszünetnek kell lennie, a szerző szerint akár koreai mintára.

A tájékoztatás ismertetése szerint akár úgyis e tűzszüneti célt kell kitűzni elérendőként, hogy a kölcsönös orosz–ukrán területi problematikákat jó időre félreteszik. Hozzátették: 

Ukrajnának biztonsági garanciákra van szüksége, "de túl sok szó esik a NATO-tagságáról", és "a tagok között nincsen konszenzus az ország felvételében".

Az intézet szerint Samuel Charap megállapítja azt is: Ukrajna NATO-tagságával Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy érzékelné, hogy az Egyesült Államok támaszpontot akar telepíteni a keleti határaira, ezért a békekötés vagy a tűzszünet betartása helyett folytatná a háborút, "ám az Oroszországgal vívott közvetlen háborút továbbra is minden erővel el kell kerülni".

"Ehelyett az Oroszországra kifejtett nyomás fenntartása mellett bizonyos szankciókat feltételesen enyhíteni lehetne, hogy a tűzszünet vonzóbbá váljon, mint a háború folytatása"

 - idézte az esszé további megállapításait az összegzés, azt is megjegyezve, hogy a szerző szerint a Nyugatnak emellett nyitottnak kellene lennie egy új európai biztonsági partnerségről szóló tárgyalásra, ami minimalizálná a valószínűségét annak, hogy hasonló válság pattanjon ki a jövőben Oroszországgal.

Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek képesnek kell lenniük arra, hogy egyszerre támogassák Ukrajnát a csatamezőn és a tárgyalóasztalnál; itt az ideje, hogy ezt megkezdjék, húzza alá a szerző írásának legvégén

– zárta közleményét az Alapjogokért Központ.

A teljes elemzést ITT lehet elolvasni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában