Otthon

2009.11.03. 03:28

Egyedi stílusú fényképkeret

A hobbiboltok kínálatából válogatva ma már szinte minden lakáskiegészítőt elkészíthetünk házilag is. Egy-egy egyedi képkeret színes, hangulatos dísze lehet otthonunknak.

Vas Népe

A keretünk alapját elkészíthetjük hungarocellből, fából, kartonból, s díszíthetjük festéssel, textillel, mozaikkal, szalagokkal, apróbb képekkel, matricákkal, vagy egyszerűbb száraz növényekkel. A formáknak csak a fantázia szab határt. A legnépszerűbbek, s könnyedén elkészíthetők az üvegfestéssel dekorált képkeretek. Ennek az alapjául vásárolhatunk egy sima képkeretet, olyat, amely mindössze egy üveglapból és egy lemezből áll. A keretet úgy válasszuk ki, hogy három-négy centiméterrel nagyobb legyen, mint a fotó, amit belehelyezünk.

Ezt követően nincs más dolgunk, mint a kimaradt sávot díszíteni, úgy, hogy egyszerűen az üvegre ragsztunk, festünk. Különösen jól mutat, ha üvegfestéssel díszítjük az üveglap szélét. A fotó alá általában érdemes betenni egy akkora fehér vagy színes lapot, mint maga a keret, hogy körben ne látszódjon ki a festett üveg alatt a keret lemezének színe.

Ha nem szeretnénk az üveget dekorálni, akkor pedig paszpartu kartont tehetünk az üveglap alá, így elválaszthatjuk a képet a kerettől. Ilyenkor 1-2 milliméter vastag kartont válasszunk, azt is díszíthetjük tetszés szerint.

Ha nem szeretnénk az üveget dekorálni, akkor pedig paszpartu kartont tehetünk az üveglap alá, így elválaszthatjuk a képet a kerettől. Ilyenkor 1-2 milliméter vastag kartont válasszunk, azt is díszíthetjük tetszés szerint.

Címkék#képkeret

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!