Otthon

2014.03.24. 17:35

Tavaszi virágok szerte a lakásban

Végre itt a tavasz, amikor újra virágokkal rakhatjuk tele a lakásunkat. Persze, néha a kevesebb több.

Tersztyánszky Krisztina

Sorra virágba borulnak a kerti bokrok, a gyümölcsfák, a kökény, a vadrózsa. Szép tavaszi hangulatot vihetünk a szobába egy-egy csokorra való virágos gallyal, barkával. Kivirágzott állapotban azonban már nem érdemes bevinni az ágakat, mert hamar lehullanak. Akkor tegyük őket vázába, amikor még épp csak bimbósak, akkor szépen kinyílnak a meleg szobában. Nem kell telezsúfolni a szobákat, egy szép ágcsokor a tévé mellett vagy a konyhaasztalon épp elég. A lehullott leveleket már most lezdjük el gyűjteni. Megszárítva, illóolajjal permetezve idővel összegyűlik egy potpourrira való.

Amikor ébred a természet, a lakásban is érdemes előnyt adni a virág díszítőmotívumnak. Vegyük elő a nagymama ibolya mintás bögréjét, kistányérját, tegyünk fel az étkezésekhez virágmintás papírszalvétát. A húsvét az idén későn érkezik, a nyusziknak és a kiscsibéknek még egy hónapig várniuk kell. De a vázákba kerülhetnek már horgolt vagy filcből kivágott és kitömött nagy, stilizált virágok. Amikor egy-egy túlnőtt szobanövényt átültetünk, adjunk neki virágmintás, vidám kaspót, bohókás növénytámaszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!