2019.06.21. 12:43
Alterába Fesztivál – avagy a minőségi zene ünnepe Vas Megyében
A 10. Alterába Fesztivál július 9-én veszi kezdetét ás immár a 10. alkalommal lesznek együtt az alternatív és rock zene kedvelői.
A fesztivál már indulása óta kivívta magának a fesztivál térképen való megjelenést, az ország minden szegletéből érkeznek vendégek.
Körmend város életében, ez hatalmas esemény, hiszen turisztikai szempontból a legnagyobb eseménye a városnak, amikor a kiadó szállások szinte 100%-a megtelik.
Szeged, Budapest, Mosonmagyaróvár, Pécs, Székesfehérvár, Nyíregyháza, Szolnok, Szombathely, Zalaegerszeg és számos kisebb településen élő fiatalok mellett, a körmendi látogatók is egyre inkább bekapcsolódnak a rendezvény életében.

Ennek leginkább az a titka, hogy az Alterábán fellépő zenekarokat önállóan, vagy klub koncert keretein belül, szinte lehetetlen a városba hívni.
Az 5 nap folyamán szinte az összes országos nagy fesztiválon is megjelenő zenekar teszi tiszteletét Körmenden, a Rába partján, nem véletlenül kapta háromszor is a fesztivál a Fair Play díjat, miszerint a zenekarok kedvenc fesztiválja.

A 2019-es szülinapi rendezvényen a szervezők gondoskodnak rengeteg ajándékról, meglepetésről, valamint a zenekarok részéről is ez várható!
Előfordulhat, hogy már a beléptetéskor kedvenc fellépője fogadja a vendéget, vagy épp hirtelen a kis színpadon jelenik meg valaki aki egy meglepetés műsorral szolgál.
Viszont érdemes mielőbb beszerezni a belépőket, mert információnk szerint van olyan nap, amikor már közel a teltház!

Akik szeretik a minőségi zenéket, az alter és rock vonalon, feltétlenül látogassanak el a Rába parti kis városba július 9-13 között az „Ország legnagyobb kerti partijára”!
Kedvezményes jegyek és bérletek a tixa.hu oldalon, valamint a Vas Népe ügyfélszolgálati irodáiban!