Rendőrségi

2010.07.14. 08:20

Eseménydús kedd: balesetek több helyen, 77 méteres kábellopás

Kedden több személyi sérüléssel járó baleset történt Szombathelyen, továbbá Hegyfaluban 77 méternyi vasúti kábelt loptak el.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Kedden este Szombathelyen a Csaba utca és a Vásártér utca kereszteződésében egy balatonalmádi férfi VW-jével haladt a Csaba utca irányába, majd az útkereszteződésbe érve ütközött egy egyházasrádóci férfi által vezetett Fiat Punto-val. A Punto utasát a mentők kórházba szállították, aki 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Az ügyben szabálysértési eljárás indult.

Szintén kedden, Szombathelyen egy Sólyom utcai telephelyen személyi sérüléssel járó baleset történt. Egy meggyeskovácsi férfi az általa vezetett MAN típusú tehergépjárművel hátramenetben közlekedett, miközben nekiütközött a mögötte álló Peugeot Boxer teherkocsinak, ami egy vasládához szorította a mögötte álló gasztonyi férfi lábát. Az illető 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Kedden az éjszaka folyamán ismeretlen elkövetők Hegyfalu térségében 77,5 m szigetelt sínvezetéket tulajdonítottak el az egyik vasúti átjárónál. A hibát a szakemberek már helyreállították, az ügyben büntetőeljárás indult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!