Rendőrségi

2010.09.09. 21:32

Tömeges gyógyszermérgezés Zalában

Tíz főt, köztük kilenc tizenéves gyermeket szállítottak a mentők csütörtök délután a Zala Megyei Kórházba a lenti Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézményből.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Mint dr. Csidei Iréntől, a megyei kórház vezetőjétől megtudtuk, három gyermeket még a kora esti órákban is intenzív osztályon kezeltek, noha közvetlen életveszélyben senki sincs közülük, a hatóanyag ürül a szervezetükből.

Az iskola igazgatója, dr. Kulcsár István távollétében Kollár Pethő Friderika lapunknak elmondta, egy magángondozott fiatal hozott csütörtök reggel gyógyszert magával, amit nap közben osztogatott a társai között. Ők ittas állapotra utaló tönetetek produkáltak, miután az intézmény pedagógusai mentőt hívtak, majd értesítették a rendőröket.

A gyerekek először nem mondták meg, mi történt velük, de később mégis kiderült, valószínűleg nyugtató volt, az, amit ki-ki pirula, ki-ki pedig folyadékban feloldott formában vett be. A diákokat megfigyelésre a kórházban tartják.



Első hírünk a mérgezésről:
Csütörtök délután 9 tinédzserkorú iskolás gyermeket szállítottak a lenti Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézményből Zalaegerszegre, a Zala Megyei Kórházba tömeges gyógyszermérgezés gyanújával.
Dr. Csidei Irén, a kórház főigazgatója lapunknak nem sokkal este 7 óra előtt megerősítette a mérgezés tényét.
Noha 3 gyermeket még most is az intenzív osztályon ápolnak, közvetlen életveszélyben egyikük sincs.
A gyermekosztály tájékoztatása szerint a méreganyag gyorsan ürül a páciensek szervezetéből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!