Rendőrségi

2010.10.11. 14:25

Halálos baleset a 4-es főúton Törökszentmiklós közelében (fotókkal frissítve)

Teljes útzár mellett jelenleg is tart a helyszínelés annál a halálos balesetnél, amely hétfőn kora délután történt a 4-es főút törökszentmiklósi elkerülő szakaszán - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

MTI

Szabó Zita tájékoztatása szerint az elsődleges adatok alapján a 4-es számú főút 116. kilométerszelvényénél egy Debrecen felől Szolnok irányába haladó áruszállító jármű vezetője későn észlelte a vele azonos forgalmi sávban álló, illetve lassító járműveket. Ezért, hogy elkerülje az ütközést, balra elrántotta a kormányt, majd frontálisan ütközött a vele szemben közlekedő moldovai rendszámú mikrobusszal.

 

A karambol következtében a kisteherautó vezetője, egy 26 esztendős martfűi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette.

A százados jelezte: a jelenleg is tartó helyszínelés, illetve a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta a rendőrség. A forgalmat Törökszentmiklós belterülete felé terelik, ezért torlódásra kell számítani.

 

A baleset helyszínén a tragédia körülményeit vizsgáló rendőrök arról tájékoztatták az MTI munkatársát, hogy az ütközésben a mikrobusz utasai közül megsérült egy férfi és egy nő. Utóbbit kórházba szállították, állapotáról egyelőre nincsen információ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!