Rendőrségi

2011.04.22. 07:23

Baleset: nyerges vontató alá gyűrte a személykocsit

Négy sérültje van annak a balesetnek, mely pénteken hajnalban történt a 4-es számú főút 93-as kilométerszelvénye közelében, Abony és Szolnok között – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint az érintett szakaszon útjavítás zajlik, mely miatt forgalomkorlátozás van érvényben. Az ideiglenesen kihelyezett rendőrlámpa tilos jelzését látva egy Budapest felé haladó kamion és a mögötte közlekedő – a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesétől származó információk szerint román rendszámú - személyautó is megállt.
   
Egy ugyancsak a főváros irányába tartó másik, román rendszámú személyautó azonban későn észlelte mindezt és az előtte álló gépkocsiba rohant, begyűrve azt a nyerges vontató alá. A nem sokkal hajnali fél három után történt ütközés következtében az elsődleges helyszíni adatok alapján két ember 8 napon túl gyógyuló súlyos, míg másik kettő könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!