Répcelak

2016.10.27. 13:21

Ráhangolódtak az érdeklődők a halottak napi megemlékezésekre

Répcelak - Horváth Imre karnagy népzenén és a komolyzenén keresztül mutatta be, miként képes kifejezni a muzsika a legmélyebb érzelmeket.

Vas Népe

Az ének és a zene tanúságtevő szerepe című előadást - ráhangolódásként, a közelgő halottak napi megemlékezésekre - a répcelaki kultúrházban, nagyszámú, érdeklődő, és végig figyelő közönség hallgatta október 19-én. A program előtt, Aigner Géza atyát, ötvenedik születésnapján köszöntötték a plébániához tartozó települések elöljárói.

Horváth Imre karnagy bemutatta a zene erejét a közönségnek Fotó: Garas Kálmán

Horváth Imre karnagy zenei előadását projektoros kivetítés és a kultúrház profi hangosító berendezése segítette. Így az egész nagytermet betöltő, szép hangzásokkal ismerhették meg a résztvevők, a népzenei és a komolyzenei szemelvényeket. A népdalokból, J.S. Bach h moll miséjéből, és Giuseppe Verdi Requiem-jéből értő, élvezetes, és élményt nyújtó elemzéssel, zenei bemutatással hallhatták, miként fejezi ki a dal, és a zeneszerzők által kottasorokra kódolt muzsika, az emberi érzésvilág legmélyebb rejtelmeit, a szeretetet, a hit, a hitvallás tanúságtételeként. A harsonák, trombiták égi zengése, az üstdob zuhogó robaja, az énekszóló, és a kórushangzás magasztossága, az utolsó ítélet zenei látomásaként, érzékletesen szólt szeretteink elvesztésének fájdalmáról, az élet és a halál harcának mindnyájunk számára még előttünk álló elfogadásáról, és a vele való megbékélésről.

A helyi Nyitott Tér Kulturális Egyesület elnökétől, Garas Kálmántól megtudtuk, a 15 éve szervezett programok közül ez a 88. szabadegyetemi rendezvény volt. A műsor után a szervezők megvendégelték a résztvevőket, ahol újabb zenei elemzések megtartására kérték az előadót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!