Répcelak

2017.02.16. 17:35

Sajt, bor és programok

Répcelak - Megbeszélték a gazdák a 2017-es év programját. Szakmai nap és aratási ünnepség is szerepel az idei tervek között.

Vas Népe

A Gazdakör Répcelak szerdán tartott ülést, amelyen elfogadták az idei év munkatervét. Ezek szerint hat ülést terveznek 2017-ben, és várhatóan minden összejövetelen bemutatkoznak majd olyan cégek, amelyek mezőgazdasági termények felvásárlásával foglalkoznak, illetve a termeléshez szükséges anyagok (vetőmag, műtrágya, növényvédőszer, gépek) forgalmazását végzik. A soron következő összejövetelt áprilisban tartják a gazdák, ahol az egyik napirend a 2016. évi zárszámadás lesz.

A répcelaki gazdák legutóbbi rendezvényén Rácz Károly, a Magosz vasi elnöke is részt vett. Mellette dr. Németh Kálmán elnök
Fotó: Varga Ákos

Augusztusban rendezik a hagyományos aratási ünnepséget, ősszel szakmai utat terveznek a Bábolnai Mezőgazdasági Napokra, decemberben pedig A répcelaki sajt és a kőszegi bor címmel terveznek egy előadást, amelyen a helyi sajtgyár termékeiből, valamint a kőszegi borokból kóstolót is tartanak.

A tagság elfogadta dr. Németh Kálmán elnök javaslatát, hogy Szlovénia magyarlakta vidékéről, egy mezőgazdasággal foglalkozó egyesülettel vegyék fel a kapcsolatot. Tervek között szerepel továbbá, hogy minden tag egy - az egyesület logójával ellátott - sapkát kap, de döntés született arról is, hogy csatlakoznak a Magyar Gazdák Országos Szervezetéhez (Magosz). Az ülésen részt vett Rácz Károly, a Magosz Vas megyei elnöke is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!