Szavazás

2022.01.04. 09:00

A bodorka a sztár

A bodorka (Rutilus rutilus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson – közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.

MTI

Harka Ákos elmondta: a szervezet honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 4155 szavazat érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A hazai álló és folyóvizekben egyaránt elterjedt bodorka 55 százalékos eredményével abszolút többséget szerzett riválisaival szemben – tette hozzá. Tájékoztatása szerint a három jelölt közül a képzeletbeli ezüstérmet 25 százalékos támogatottságával a csak a Duna, a Dnyeper és a Dnyeszter vízrendszerében élő, védett széles durbincs (Gymnocephalus baloni) érdemelte ki. Harmadik helyezett lett a nagyobb folyóink márna- és dévérzónájának erősebb sodrású szakaszait benépesítő bagolykeszeg (Abramis sapa) a voksok 20 százalékával. 

 

Az idei év halát jellemezve a Magyar Haltani Társaság elnöke kifejtette: a bodorka nem nagy termetű, de a magyarországi vizekben gyakori pontyféle. Alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, és mivel többnyire mindkét faj szemgyűrűje narancsszínű, könnyen összetévesztik a vörösszárnyú keszeggel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!