Sport

2006.07.19. 02:29

A holland utat járja

Szombathely - Egy sportember, aki labdarúgó pályafutása befejezése után is megmaradt olyannak, amilyennek a pályán is megismerhettük. Szekér Istvánból játékos megfigyelőként és erőnléti edzőként is süt a győzni akarás.

Mórocz Zsolt

A most 35 éves Szekér István - ha meg nem sértjük vele - nem tartozott a legpengésebb futballisták közé. A Várpalotáról induló, a Haladásban kilenc és fél évet eltöltő védekező középpályás mégis három külföldi bajnokság élvonalában játszhatott Hollandiában a Willem II-ben, Belgiumban a Geelnél, Ausztriában pedig Nagymartonban. Itthon Szombathelyen kívül volt az MTK-nál, a Bp. Honvédnál, a Lombard Pápánál, és egy kis időt az NB II-es Dunaújvárosban is eltöltött. Személyes példám bizonyítja, hogy akarattal, alázattal, megfelelő mentalitással - ha az embernek vannak céljai - sok minden elérhető, így a pályán rakkolós, az utolsó pillanatokig nagy küzdőként megismert Szekér István, aki télen felhagyott az aktív játékkal, manapság pedig holland csapatok megfigyelőjeként tevékenykedik. Többek között az ő közbenjárására vette meg tavaly a Tilburg Kerekes Zsombort, de szerepe van abban is, hogy a bajnok DVSC a tatabányai Balogh Zoltánban találta meg új védekező középpályását. Szekér István azonban nemcsak tehetségeket kutat, de kapcsolatai révén behatóan megismerkedett a holland klubmodellel, és kitanulta a németalföldi gárdáknál alkalmazott erőnléti - vagy ha úgy tetszik teljesítményfejlesztési - edzésmódszereket is. Annak idején, amikor Tilburgba kerültem, volt egy edzőm, Co Adriaanse - most a portugál bajnok FC Portót irányítja, korábban az Ajax és az AZ Alkmaar mestereként is dolgozott -, nála még 26 évesen is tudtam fejlődni. Gyorsabb, robbanékonyabb, mozgékonyabb lettem. Az ő alapelve az, hogy vagy sétálunk, vagy mindent maximális erőbedobással hajtunk végre. Középút nincsen. Ezt az edzéselméletet tettem magamévá, és próbálom meg átadni.

Szekér István augusztustól a Lami-Véd-Körmend fizikális felkészítéséért felel. Arról is megkérdeztük, hogyan került egy volt labdarúgó egy kosárlabdacsapat mellé?

- Ez valójában Vajda Laci jó barátomnak, a Lami-Véd tulajdonosának köszönhető, akivel tökéletesen azonos a felfogásunk a futballról. S bár a labda és a játék teljesen más, a fizikális felkészültség mindkét sportágban elengedhetetlen. Tavasszal négy hét erejéig már dolgoztam együtt a srácokkal, és csupa pozitív tapasztalattal gazdagodtam. Éreztem a fiúkon, hogy fejlődni akarnak, és hogy ennek érdekében keményen odateszik magukat. Csak így érdemes csinálni! A cél közös minél jobbnak lenni. Egyébként velük csináltam én is a gyakorlatokat, mindent bemutatok, és ha kell, elmagyarázom, mi miért szükséges, lendül bele Szekér István, aki az alábbiakban arra is választ ad, hogy a Haladásnál miért nem kamatoztathatja tapasztalatait.

- Egyrészt nem is kerestek, másfelől úgy gondolom, csak olyan munkába vágnék bele, amelyben az utánpótlástól a felnőttekig tisztán átláthatom a rendszert. Mert egy jó struktúra kialakítása - amúgy holland modell alapján, ahol a legkisebbek is ugyanabban a szisztémában fociznak, mint a felnőttek - az első lépés. Eredményesség, tudatosság szempontjából itthon példa értékű, amit a Debrecen eddig elért. Több ilyen magyar csapat kellene. Ami azt illeti, szó van róla, hogy részese lehetek egy rendszer felépítésének, de nem Szombathelyen. Mindenesetre ennek a városnak is nagy szüksége lenne egy NB I-es csapatra, kívánom, hogy mihamarabb jusson fel a Hali - udvariaskodik Szekér, aki ha úgy adódik, havonta több napot is eltölt Hollandiában. Volt játékostársai, Amszterdamtól Nürnbergen át Waalwijkig helyzetben vannak, és számítanak észrevételeire. Flamandul és németül kommunikál velük, és közben töretlenül hisz abban, hogy az alázat, a kitartás, a győzni akarás nemcsak a magyar kosarasok jellemzői, de a labdarúgóké is.

Ezek is érdekelhetik