2006.08.03. 02:28
Summer Jamboree
Szombathely (fp) - Summer Jamboree néven hat sportágban mérhetik össze tudásukat a vállalkozó kedvűek hét végén a Tó fürdőn.
Dr. Szendrő-Németh Tamás, a harmadízben megrendezendő esemény főszervezője elmondta, a sportrendezvény a hagyományokhoz híven idén is nonprofit jellegű. Nevezési díj sincsen - ezzel is elő kívánják segíteni, hogy minél többen próbálják ki magukat strandröplabdában, strandkosárlabdában, strandfociban, strandlábteniszben, strandtollaslabdában, strandpétanque-ban. A pétanque-ot leszámítva a maradék öt sportágban ez lesz a megyei bajnokság. A röpisek - akiknél a helyszínen 9.30-10 óra között lehet nevezni - szombaton férfi és női párosban, míg vasárnap négyfős vegyes csapatok (minimum egy hölgy) mérhetik össze tudásukat. Kosárlabdában szombaton férfi-női streetballra, vasárnap a röpisekéhez hasonló vegyes streetballra lesz lehetőség. A strandlábteniszben szombaton a profi párosoké, vasárnap az amatőr duóké a pálya. Tollaslabdában az első napon szintén férfi-női egyéni, míg másnap vegyespáros versenyszámokat tartanak. A strandfocit 41-en játsszák. A helyszínen szombaton 10 és 10.30 között lehet nevezni. Idén nemcsak két új sportággal (tollaslabda és pétanque) bővül a programkínálat, de egyéb szórakoztató műsorokkal is. Szombaton 15 órától strandkosárlabdában teszi próbára tudását a városatyák válogatottja a vasi média képviselői ellen. Lesz kötélhúzóverseny - a kick-boxból és thai-boxból ismert Horváth Győző közreműködésével -, és a tervek szerint három városi fitneszközpont tagjai is eldöntik majd, hogy melyikük a jobb kötélhúzásban.