Sport

2006.09.05. 02:26

Idén is História-futás

Kőszeg (VN) - Szeptember 10-én, vasárnap, immár 23. alkalommal rendezik meg a História-futást Kőszegen - ezúttal a kőszegi ostrom 474. évfordulójának tiszteletére.

Mórocz Zsolt

Az I. kategóriában az 1532 méteres utcai tömegverseny a Gesztenyés étterem előtti parkolóból rajtol a 11 órai harangszóra. A Munkácsy utca felől a nők, a 10 éven aluli gyerekek és szüleik indulnak, a Rákóczi utca felől pedig a férfiak. Itt az igazolt versenyzők kivételével mindenki rajthoz állhat. A II. kategóriában az I. korcsoport 500 métert teljesít, a II. korcsoport, valamint a III-VI. korcsoportos lányok 1250 méteren tehetik próbára tudásukat, a III-VI. korcsoportos fiúk pedig 2500 métert futnak. A mezőny 10 órakor a Fő térről rajtol. Az I. és II. kategóriában rajthoz állni szándékozók rajtlapokat vásárolhatnak a helyszínen, valamint a Savaria Tourist irodáiban mától péntekig 8 és 16 óra között. A III. kategóriában, a főfutamban 10 kilométert teljesítenek a résztvevők Kőszeg utcáin. A mezőny 11.15 kor indul a Fő térről. Nevezni szeptember 10-én, vasárnap 9 és 10.30 között a Bencés Székház halljában lehet (Rajnis utca 6.). A női és férfi abszolút első helyezettek elnyerik a Pannon Ősz-kupát, és bruttó 60 ezer forint pénzdíjban részesülnek.

A História-futás a CERR-CUP sorozat tizenegyedik állomáshelye. A városközpontba 9.30-ig lehet autóval behajtani, utána a rendőr- ség lezárja a verseny útvo-nalának utcáit. További információ: www.cerr-cup. com.

Ezek is érdekelhetik