2007.07.21. 02:29
A legjobb horgászok között
Velence (tg) - A tizenkét csapatos első osztályú országos horgász csapatbajnokságon nyolcadikként végzett Vas megye válogatottja, így megőrizte tagságát a legjobbak mezőnyében.
A Magyar Országos Horgász Szövetség a Velencei-tavi evezős pályán rendezte meg az idei országos horgász csapatbajnokságot. A vasi pecások az első osztályban tették próbára tudásukat. A nyolc főt számláló megyei horgászválogatott már napokkal a megmérettetés előtt az országos verseny helyszínén tréningezett.
Az első háromórás fordulóban szoros versenyben a tizedik helyen zárt a vasi csapat. A legjobb szektoreredményt Pankotayné Kálmán Anikó érte el, 8070 grammos fogással. Másnap azután javított pozícióján a válogatott. A második fordulóban Komáromi Levente remekelt: néhány grammal maradt csak el a szektorgyőztes világbajnok horgász Walter Tamástól.
A tizenkét csapatból álló első osztályban a nyolcadik helyet sikerül elhozniuk a vasi pecásoknak, így továbbra is az első osztályban versenyezhetnek.
A Vas megyei csapat tagjai: Németh Krisztián, Komáromi Levente, Marossy László, Szendi Gábor, Mészáros Péter, Kovács Hajnalka, Kovács Dániel, Pankotayné Kálmán Anikó.