A magyar kardkirály

Rendületlenül állja a trónkövetelő fiatalok rohamát az idén 30. születésnapját ünneplő kardvívó világbajnok Nemcsik Zsolt. Hazai szinten ranglistavezető, és egyértelműen a világ legjobbjai közé tartozik. Az, hogy a különböző világversenyekről milyen eredménnyel tér haza, nagymértékben a pillanatnyi formától és persze a sorsolástól függ.

- Kilencéves koromban kezdtem el vívni a Vasasban, Gerevich György mester keze alatt, azóta is ő irányítja a felkészülésemet - tekintett vissza a sportággal való megismerkedésének kezdetére Nemcsik Zsolt, napjaink legjobb honi kardvívója. - Tulajdonképpen a hét évvel idősebb bátyámat követtem, aki úgy tűnt, nagyon tehetséges. Ám később abbahagyta, én viszont ottragadtam. Ez több mint húsz évvel ezelőt, 1986-ban történt. Bármennyire is meglepő, a korosztályos versenyeken eleinte nem szerepeltem túl jól, de 17 évesen kijutottam a világbajnokságra: 1994-ben Mexikóvárosban a kadetteknél 5. lettem. Ez volt az első komolyabb eredményem. Két évvel később Belgiumban junior világbajnok voltam. Innentől töretlenül felfelé ívelt a pályafutásom: 1998-ban bekerültem a felnőtt válogatottba és a svájci vb-n csapatban aranyérmesek lettünk. Azóta folyamatosan csapattag vagyok. Voltam két olimpián és nyolc világbajnokságon.

- Milyen eredménnyel?

- A svájci arany után jött csapatban két, egyéniben egy ezüstérem, aztán az Európa-bajnokságon egy-egy ezüst- és bronz-, majd az Universiadén csapatban aranyérem. A sportolói elitbe tulajdonképpen az athéni olimpián szerzett ezüstéremmel kerültem be. Tavaly a Világkupán az összetett pontverseny győztese lettem és a világbajnokságon ezüstérmes. Mellesleg tízszeres - 5-5 egyéni és csapat - magyar bajnok vagyok.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Kilencéves koromban kezdtem el vívni a Vasasban, Gerevich György mester keze alatt, azóta is ő irányítja a felkészülésemet - tekintett vissza a sportággal való megismerkedésének kezdetére Nemcsik Zsolt, napjaink legjobb honi kardvívója. - Tulajdonképpen a hét évvel idősebb bátyámat követtem, aki úgy tűnt, nagyon tehetséges. Ám később abbahagyta, én viszont ottragadtam. Ez több mint húsz évvel ezelőt, 1986-ban történt. Bármennyire is meglepő, a korosztályos versenyeken eleinte nem szerepeltem túl jól, de 17 évesen kijutottam a világbajnokságra: 1994-ben Mexikóvárosban a kadetteknél 5. lettem. Ez volt az első komolyabb eredményem. Két évvel később Belgiumban junior világbajnok voltam. Innentől töretlenül felfelé ívelt a pályafutásom: 1998-ban bekerültem a felnőtt válogatottba és a svájci vb-n csapatban aranyérmesek lettünk. Azóta folyamatosan csapattag vagyok. Voltam két olimpián és nyolc világbajnokságon.

- Milyen eredménnyel?

- A svájci arany után jött csapatban két, egyéniben egy ezüstérem, aztán az Európa-bajnokságon egy-egy ezüst- és bronz-, majd az Universiadén csapatban aranyérem. A sportolói elitbe tulajdonképpen az athéni olimpián szerzett ezüstéremmel kerültem be. Tavaly a Világkupán az összetett pontverseny győztese lettem és a világbajnokságon ezüstérmes. Mellesleg tízszeres - 5-5 egyéni és csapat - magyar bajnok vagyok.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Kilencéves koromban kezdtem el vívni a Vasasban, Gerevich György mester keze alatt, azóta is ő irányítja a felkészülésemet - tekintett vissza a sportággal való megismerkedésének kezdetére Nemcsik Zsolt, napjaink legjobb honi kardvívója. - Tulajdonképpen a hét évvel idősebb bátyámat követtem, aki úgy tűnt, nagyon tehetséges. Ám később abbahagyta, én viszont ottragadtam. Ez több mint húsz évvel ezelőt, 1986-ban történt. Bármennyire is meglepő, a korosztályos versenyeken eleinte nem szerepeltem túl jól, de 17 évesen kijutottam a világbajnokságra: 1994-ben Mexikóvárosban a kadetteknél 5. lettem. Ez volt az első komolyabb eredményem. Két évvel később Belgiumban junior világbajnok voltam. Innentől töretlenül felfelé ívelt a pályafutásom: 1998-ban bekerültem a felnőtt válogatottba és a svájci vb-n csapatban aranyérmesek lettünk. Azóta folyamatosan csapattag vagyok. Voltam két olimpián és nyolc világbajnokságon.

- Milyen eredménnyel?

- A svájci arany után jött csapatban két, egyéniben egy ezüstérem, aztán az Európa-bajnokságon egy-egy ezüst- és bronz-, majd az Universiadén csapatban aranyérem. A sportolói elitbe tulajdonképpen az athéni olimpián szerzett ezüstéremmel kerültem be. Tavaly a Világkupán az összetett pontverseny győztese lettem és a világbajnokságon ezüstérmes. Mellesleg tízszeres - 5-5 egyéni és csapat - magyar bajnok vagyok.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Milyen eredménnyel?

- A svájci arany után jött csapatban két, egyéniben egy ezüstérem, aztán az Európa-bajnokságon egy-egy ezüst- és bronz-, majd az Universiadén csapatban aranyérem. A sportolói elitbe tulajdonképpen az athéni olimpián szerzett ezüstéremmel kerültem be. Tavaly a Világkupán az összetett pontverseny győztese lettem és a világbajnokságon ezüstérmes. Mellesleg tízszeres - 5-5 egyéni és csapat - magyar bajnok vagyok.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Milyen eredménnyel?

- A svájci arany után jött csapatban két, egyéniben egy ezüstérem, aztán az Európa-bajnokságon egy-egy ezüst- és bronz-, majd az Universiadén csapatban aranyérem. A sportolói elitbe tulajdonképpen az athéni olimpián szerzett ezüstéremmel kerültem be. Tavaly a Világkupán az összetett pontverseny győztese lettem és a világbajnokságon ezüstérmes. Mellesleg tízszeres - 5-5 egyéni és csapat - magyar bajnok vagyok.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Milyen eredménnyel?

- A svájci arany után jött csapatban két, egyéniben egy ezüstérem, aztán az Európa-bajnokságon egy-egy ezüst- és bronz-, majd az Universiadén csapatban aranyérem. A sportolói elitbe tulajdonképpen az athéni olimpián szerzett ezüstéremmel kerültem be. Tavaly a Világkupán az összetett pontverseny győztese lettem és a világbajnokságon ezüstérmes. Mellesleg tízszeres - 5-5 egyéni és csapat - magyar bajnok vagyok.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Milyen eredménnyel?

- A svájci arany után jött csapatban két, egyéniben egy ezüstérem, aztán az Európa-bajnokságon egy-egy ezüst- és bronz-, majd az Universiadén csapatban aranyérem. A sportolói elitbe tulajdonképpen az athéni olimpián szerzett ezüstéremmel kerültem be. Tavaly a Világkupán az összetett pontverseny győztese lettem és a világbajnokságon ezüstérmes. Mellesleg tízszeres - 5-5 egyéni és csapat - magyar bajnok vagyok.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- A svájci arany után jött csapatban két, egyéniben egy ezüstérem, aztán az Európa-bajnokságon egy-egy ezüst- és bronz-, majd az Universiadén csapatban aranyérem. A sportolói elitbe tulajdonképpen az athéni olimpián szerzett ezüstéremmel kerültem be. Tavaly a Világkupán az összetett pontverseny győztese lettem és a világbajnokságon ezüstérmes. Mellesleg tízszeres - 5-5 egyéni és csapat - magyar bajnok vagyok.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- A svájci arany után jött csapatban két, egyéniben egy ezüstérem, aztán az Európa-bajnokságon egy-egy ezüst- és bronz-, majd az Universiadén csapatban aranyérem. A sportolói elitbe tulajdonképpen az athéni olimpián szerzett ezüstéremmel kerültem be. Tavaly a Világkupán az összetett pontverseny győztese lettem és a világbajnokságon ezüstérmes. Mellesleg tízszeres - 5-5 egyéni és csapat - magyar bajnok vagyok.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Ha sorrendet kellene felállítani köztük...

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Mindenképpen az olimpiai ezüstérem lenne az első helyen, aztán a világbajnoki cím, majd a Világkupa győzelem.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Mi az erőssége?

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók közül rengetegen tanulnak főiskolákon, egyetemeken. Műszaki főiskolát végeztem csomagolástechnika szakon, szereztem egy edzői papírt a TF-en, jelenleg pedig a Műszaki Egyetem környezetvédelmi szakára járok. Az idén leszek 30 éves, diploma előtt állok. Aztán majd meglátjuk.

- Hova sorolná a magyarokat világviszonylatban, illetve a vívást a sportágak között?

- Nagyon magas szinten vagyunk, három-négy fegyvernemben is a világranglista élmezőnyében. Ketten vezetik, én a második vagyok. Az egyedüli baj az, hogy nincs mögöttünk megfelelő utánpótlás. Nemcsak a szakadék nagy, de kevesen is vannak. A szövetség keretén belül kölönböző programok indultak, amelyek talán majd segítenek az előremozdulásban. De ehhez megfelelő edzők is kellenek, s köztudott, hogy nem a legjobban fizetett sportszakemberek közé tartoznak. Rengeteg magyar dolgozik külföldön, s most próbálkoznak a hazacsábításukkal. Talán megmozdul valami. Ebben próbálok én is segíteni: a GYSEV jóvoltából járom a versenyeket, edzőtermeket, hogy a fiatalok testközelből lássák, a kitartó munkának azért meg lesz az eredménye. Ami pedig a vívást illeti: mivel a legeredményesebb olimpiai sportágról beszélünk és én is vívó vagyok, úgy hiszem, egyértelmű a válasz.

- Barátok, kikapcsolódás, példakép...

- Főleg az iskolatársaimal tartom a baráti szálakat, de a vívás nagyrészt kitölti az életemet. Ha leteszem a kardot, elsősorban szeretek családi körben lenni. Öt éve vagyok házas, nejem szintén a könnyűiparin ruhás volt, tíz éve annak, hogy a suliban megismertem. Van egy másfél éves kisfiúnk. A sportban amúgy mindenevő vagyok, de legjobban a vízilabdát kedvelem. Mindenkire felnézek, aki nagy eredményeket ér el, de mesterem édesapja, Gerevich Aladár azt hiszem, utánozhatatlan. Hét olimpiát nyert, és még 50 évesen is olimpiai bajnok volt. Ez ma már elképzelhetetlen.

- Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb támadó vívója vagyok. Emellett talán a gyorsaság és a ruganyosság a legnagyobb erényem.

- Riválisok?

- Honi szinten ilyenről nem nagyon lehet beszélni: meglepetés, ha egy hazai versenyt nem én nyerek. Külföldön? Elsősorban az olasz Montana. Váltakozó sikerrel harcolunk, szinte valamennyi meccs egyetlen tussal dől el. Legutóbb én nyertem. De nagyon jók az oroszok és a románok is.

- Hogyan készül egy-egy kiemeltebb versenyére?

- Az év elején alapozással kezdek: napi három edzés, ami 4-5 órát tesz ki. Aztán a versenyidőszakban már csak a speciális vívóedzések vannak. Naponta egy vagy kettő, átlagban 2,5-3 óra. Ezt más sportágéval edzésmennyiségben nem lehet összehasonlítani, mert nem kell megszakadni és bőven jut idő a tanulásra. A vívók