Sport

2007.07.11. 02:28

Jól teljesítettek a birkózók

Steinbrunn (vas) - Az ausztriai nemzetközi szabadfogású birkozó versenyen három Vas megyei egyesület - Büki BC, Nádasdy DSE, Vasi Volán - vett részt.

Vastag Nándor

A viadalon magyar, osztrák, német lengyel, szlovák és Egyesült Államok-beli birkozók vettek részt, így népes, közel 200 főt felvonultató mezőny gyűlt össze. A három kategóriában zajló versenyeken - diák, serdülő és ifjúsági - jól szerepeltek a vasi egyesületek ifjú sportolói. A szombathelyi Vasi Volán hét birkozója közül öten léphettek dobogóra. A legjobb teljesítményt Barcza Dávid nyújtotta, aki 66 kilóban, diák korosztályban magabiztos győzelmekkel végzett az első helyen. Az ifjúsági mezőnyben Kolompár András (76 kg) az elődöntőben a későbbi bajnok német ellenfelétől vereséget szenvedett, de a harmadik pozíciót FTC-s riválisával szemben megszerezte. A Büki Birkozó Club öt indulójából ketten nyertek érmet. Diákoknál Varga Ákos (35 kg) második lett a volános Kálmán Balázst megelőzve, Csordás Szilveszter (73 kg) viszont három tusgyőzelemmel szerzett aranyat. A sárvári Nádasdy DSE öt résztvevőjéből ugyanebben a súlycsoportban Horváth Márton érte el a legjobb helyezést, a kisdöntőben egy lengyel vetélytárstól kikapott, így negyedikkéntt zárt.

A vasi helyezettek. Diák korosztály, 31 kg: 5. Varga Kristóf (Büki BC). 35 kg: 2. Varga Ákos (Bük), 3. Kálmán Balázs (Vasi Volán). 53 kg: 4. Lukács Farkas András (Volán). 66 kg: 1. Barcza Dávid (Volán). 73 kg: 1. Csordás Szilveszter (Bük), 4. Horváth Márton (Nádasdy DSE). Serdülő, 46 kg: 3. Sárközy Milán (Volán). 58 kg: 3. Varga Bálint (Volán). Ifjúsági, 76 kg: 3. Kolompár Tamás (Volán).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik