Sport

2007.07.05. 02:29

Rapport veretlen

Püspökladány (gz) - Mindössze két éve sakkozik, de máris korosztálya legjobbja a szombathelyi Rapport Richárd. Legutóbb egy nyílt openen diadalmaskodott.

Gergácz Zoltán

A Hajdú-Bihar megyei településen szeretnék feleleveníteni a régi sakkhagyományokat, ezért is szervezték meg újra a Püspökladány Opent. A résztvevőknek nem kellett csalatkozniuk. A szép díjazás mellett légkondis terem fogadta a több mint hatvan indulót. Megyénket Nagy Gábor és Rapport Richárd személyében két általános iskolás diák képviselte a kilencfordulós, 2x90 perces partikban, nagy sikerrel. Rapporték egybekötötték a kellemeset a hasznossal. Míg a család nyaralt, addig a 11 éves Richárd kipróbálta sakktudását a zömében felnőtteket felvonultató mezőnyben. A verseny 7. kiemeltjeként 8 pontot gyűjtött, és ezzel győzött a debreceni Kovács László előtt. Nagy Gábor 6 ponttal az 5. helyen végzett. Az utolsó fordulóban minőségelőnyből maradt alul Kováccsal szemben. Ha nyer, ő az ezüstérmes.

- A szerencsével sem álltam hadilábon: a legkeményebb partit Kováccsal játszottam, s annak ellenére, hogy két gyaloghátrányom volt, megmentettem fél pontot. Ezen kívül még egy remit engedélyeztem ellenfeleimnek, a többi partit nyertem. Elsősorban a megnyitásban kerekedtem ellenfeleim fölé - mondta a sportággal két éve megismerkedő győztes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!