Sport

2007.07.25. 02:27

Sárközi és Gaál kiesett az ifi Eb-n

Varsó (he) - Az ifjúsági birkózó Európa-bajnokság első versenynapja nem kezdődött jól a magyarok számára. A két vasi fiú, Sárközi Richárd és Gaál Tamás is az első mérkőzése után búcsúzott.

Horváth Erika

A varsói ifjúsági birkózó Európa-bajnokság első versenynapján a szabadfogásúak öt súlycsoportja kezdte meg a küzdelmeket. Köztük az 58 és 85 kilósok - ezekben volt vasi érdekeltség is. A 21 főt számláló 58-asoknál a Vasi Volán versenyzője, Sárközi Richárd az azeri Muhtarovval került szembe, s két menetben, 4:1, 1:0 arányban alulmaradt. Ez volt a végállomás is a szombathelyi fiú számára, hisz ellenfele még két fordulót ment, de a döntőbe nem jutott be. Így elúszott a vigaszág lehetősége is.

Hasonló sorsra jutott a Haladás-Force 85 kilós birkózója, Gaál Tamás is. A 18 fős mezőnyben az első fordulóban erőnyerő volt, ám a másodikban a nála rutinosabb, már tavaly is Eb-résztvevő román Turculeanut kapta ellenfélül. 6:0, 4:0 arányban maradt alul, ráadásul a következő fordulóban a románt egy grúz megállította.

Ma a másik öt szabadfogású súlycsoport küzdelmeivel folytatódik az Eb, amelynek még egy vasi résztvevője lesz, a 100 kilós Csercsics Richárd. Az Eb honlapja szerint súlycsoportjában 15-en indulnak. A nyolc közé jutásért a litván Fjodorovval kell megküzdeni a 16 éves szombathelyi fiúnak. Ha ez sikerül, a következő körben valószínűleg azzal a grúz Hidesvilivel kell összecsapnia, akivel tavaly együtt állt az isztambuli Európa-bajnokság dobogójának harmadik fokán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!