Sport

2007.07.14. 02:29

Szabó Dániel:vb-ezüstérem

Ostrava, Debrecen (he) - A Dobó SE kalapácsvetőinek napja volt a tegnapi: az ifjúsági világbajnokságon Szabó Dániel bravúros versenyzéssel ezüstérmet szerzett, Németh Eszter döntőbe jutott, akárcsak az U23-as Európa-bajnokságon Németh Noémi és Nickl Vanda.

Horváth Erika

A csehországi U18-as atlétikai világbajnokságon tegnap délelőtt is volt vasi érdekeltség. A lány kalapácsvetők selejtezőjében két Dobó SE-s versenyző is indult. A 29 fős mezőnyt két részre osztották, az elsőben Németh Eszter igyekezett megdobni a döntőbe kvalifikáló 54 méteres szintet. Már elsőre abszolválta (54,34); rajta kívül az egész mezőnyben csupán a román világranglista-vezető Perie kezdte és fejezte is be a selejtezőt az első sorozattal. A 16 és fél éves Eszter tehát résztvevője lesz a ma 15.30-kor kezdődő finálénak, amiről klubtársa, Ozorai Jenny sajnos lemaradt. A második csoportban 53,08 méterrel nyitott, és már nem tudott javítani. Második kísérlete érvénytelen volt, a harmadik pedig 52,23 méteres. Miután az 54 méteres szintet csupán heten dobták meg, öten még bekerülhettek a 12-es döntőbe. Jennyé a 13. legjobb eredmény volt - 18 centin múlott a finálé.

Délután a fiú kalapácsvetők döntőjét rendezték meg, a 12-es mezőnyben Szabó Dániellel. A papírforma alapján nem igazán volt dobogóra esélye Németh Pál és Németh László tanítványának, 73,17 méteres egyéni csúcsával a döntős versenyzők között a nyolcadik helyen jegyezték. De ezt a rangsort a 16 éves fiú alaposan felforgatta. Az abszolút favorit (78,43 méteres egyéni csúccsal rendelkező) ukrán Martinyuk 76,09 méterrel nyitott, a többiek a közelébe sem kerültek. Szabó Dani az első érvénytelen kísérlete után 71,72-dal mutatkozott be - ezzel az ötödik helyre sorolt be -, a harmadik sorozatban viszont egyéni csúcsot javítva, 73,87 méterrel felugrott a harmadik helyre. S ami ezután következett! A hátralévő három sorozatban még ennél is jobban teljesített. Negyedikre érte el legújabb egyéni rekordját, a 75,30-ot, aminél csak az ukrán jegyzett többet. Ötödikre 73,98-ra, utolsóra 75,21-ra repült a kalapácsa. Miközben a vasi fiú szárnyalt, a közvetlen riválisai megrekedtek, s már nem tudták ledobni a dobogó második fokáról. A nagyszerű versenyzés tehát ifjúsági világbajnoki ezüstérmet ért. A másik magyar döntős, a veszprémi Schvéger Norbert 72,58 méterrel hetedik lett.

Nem tört meg tehát az ifjúsági vb-k Vas megyei kalapácsvető hegemóniája: mind az öt vb-ről hoztak haza érmet versenyzőink. 1999-ben Pars Krisztián nyert, 2001-ben Horváth József és Kéri Andrea, 2003-ban Németh Kristóf második, Pálhegyi Sándor harmadik lett, utóbbi 2005-ben aranyérmet szerzett. A sort - egyelőre - Szabó Dániel bravúrezüstje zárja.

Fiú kalapács (5 kg): 1. Andrij Martinyuk (ukrán) 76,09 méter, 2. Szabó Dániel (Dobó SE) 75,30 - egyéni csúcs, 3. Richard Olbrich (német) 75,18, 4. McCullough (amerikai) 74,54, 5. Rsnen (finn) 74,36 - egyéni csúcs, 6. Smith (brit) 72,79, 7. Schvéger Norbert (VEDAC) 72,58, 8. Dubitski (fehérorosz) 71,83 - egyéni csúcs.

A Dobó SE kalapácsvetői a debreceni U23-as Európa-bajnokságon is bemutatkoztak. A lányok tizenkilenc fős mezőnyében 63 méter volt a kvalifikációs szint. Az első csoportban Nickl Vanda sze- repelt, aki 62,49-dal nyitott, és már nem tudott javítani, 61,67 után 60,42-ot ért el. A kilencfős csoport hetedik helyén zárt, így volt miért izgulnia. A későbbi csoportban Németh Noémi gyengébben, 61,91-dal kezdett, s a második kísérlete érvénytelen volt. Harmadikra azonban beletalált, a 62,90-dal csoportjában ötödik, az összessítésben tizedik helyen zárt, így indulhat a ma 15.30-kor kezdődő döntőben. Mint ahogy Nickl Vanda is, aki tizenkettedikként éppen be tudott csusszanni a fináléba.

A férfi kalapácsvetők ma délelőtti selejtezőben Németh Kristóf szerepel Debrecenben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik