2007.07.04. 02:29
Teljesítették a tervet
Vasvár (gz) - A csoport újoncaként csupán egyetlen ponttal maradt le a dobogóról az Exclusive Change-Vasvár VSE NB I/B-s női kézilabdacsapata.
Újoncként minden csapat elsődleges álma a biztos bentmaradás. Nem voltak ezzel másként Vasváron sem, ahol elsősorban a minél több megnyert hazai mérkőzéssel szerették volna ezt bebiztosítani. Aztán a remek őszi szereplés után - az előkelő 4. helyen végeztek - már kicsit merészebb terveket szövögettek.
- Eredményeink birtokában, valamint látva és megtapasztalva csoportbeli ellenfeleink játéktudását, kicsit emeltük a mércét: a rendkívül szoros középmezőnyt céloztuk meg - kezdte az éves értékelést Fancsali Ferenc, a csapat edzője. - Úgy érzem, ezt sikerült teljesítenünk. Ősszel 15, míg tavasszal 17 pontot szereztünk. S noha tavasszal jobban szerepeltünk, ennek ellenére egy hellyel hátrébb csúsztunk. Mindez két tényezőnek tulajdonítható. Egyrészt a mögöttünk lévő Marcali tavasszal valósággal megtáltosodott: mindössze egy mérkőzést veszített, ráadásul minket is legyőzött. Másrészt egyik meghatázozó játékosunk, Nagy Anikó huzamosabb időre kidőlt a sorból. Tavasszal mindössze négy találkozón tudott együttesünk segítségére lenni. Úgy érzem, a tabella hű tükre a csapat teljesítményének. Mindemellett azt is feltétlenül meg kell említenem, hogy szakosztályvezetőnk, Nagy Ferenc és egyik fő támogatónk, Takács Géza sokat tett a nyugodt anyagi háttér megteremtéséért, aminek bizonyára része ez a jó eredmény.
- Hogyan értékelné a játékosok teljesítményét, ki maradt adósa?
- Németh Dia meccseket döntött el, ennek ellenére többre képes, és többet is várok tőle, de különösebben ezt nem szeretném részletezni, mindenki tette a dolgát. Igazi csapatként működtünk. Ugyan akadt egy-egy rövidzárlat (hazai Marcali-vereség), de kiemelkedően jó teljesítmény (idegenben győztük le a bajnok Goldbergert) is. A Marcali elleni összecsapást kivéve - ahol 10 perc alatt lerendeztek bennünk - a vesztes meccseken is valamennyi találkozón partiban voltunk. Támadásban jól teljesítettünk, védekezésben és fejben viszont van még mit javulnunk. A házi gólkirályunk Utasi Ágota lett 112 góllal, őt Elena Golovko (102) és Zsohár Mónika (96) követi.
- Hogyan tovább?
- Eldőlt, hogy maradok. Erősítést nem tervezünk, de egy vasi kötődésű játékos érkezésére van kilátás. Nagyon úgy tűnik, hogy távozni sem készül senki, így marad a keret. Július 30-án kezdjük meg a felkészülést kezdetben heti 5, majd 4, illetve 3 tréninggel. A bajnokság szeptember 9-én kezdődik. Úgy érzem, nehéz lesz az elmúlt szezon eredményét megismételnünk, mert most már jobban odafigyelnek majd ránk.
1. | Goldberger | 24 | 21 | 1 | 2 | 748:543 | 43 |
2. | Veszprém | 24 | 18 | 1 | 5 | 709:604 | 37 |
3. | Nagyatád | 24 | 16 | 1 | 7 | 750:591 | 33 |
4. | Marcali | 24 | 15 | 2 | 7 | 758:652 | 32 |
5. | Vasvár | 24 | 15 | 2 | 7 | 709:663 | 32 |
6. | PTE-PEAC | 24 | 13 | 2 | 9 | 718:645 | 28 |
7. | Győri ETO II. | 24 | 13 | 0 | 11 | 676:649 | 26 |
8. | Komárom | 24 | 11 | 2 | 11 | 627:642 | 24 |
9. | Tamási | 24 | 5 | 5 | 14 | 578:723 | 15 |
10. | Varga UKSE | 24 | 6 | 2 | 16 | 553:671 | 14 |
11. | SZFSE | 24 | 6 | 2 | 16 | 600:733 | 14 |
12. | Tököl | 24 | 4 | 1 | 19 | 609:789 | 9 |
13. | Com.-Alcoa II. | 24 | 2 | 121 | 664:794 | 5 | |
ü |