Sport

2007.10.20. 02:28

Vb-n a kőszegi bunyós

Chicago (vas) - Kedden kezdődik az ökölvívó világbajnokság, a kvótaszerző vidalon a Kőszegi SE 75 kilós bunyósa, Szili István is részt vesz.

Vastag Nándor

A 14. amatőr ökölvívó világbajnokságon - mely az első alkalom a pekingi ötkarikás játékokra való kvótaszerzésre - 118 ország mintegy 700 versenyzője vesz részt. Lesznek olyan súlycsoportok, amelyekben a legjobb 64 közé jutásért is selejtezni kell, tehát hosszú út vezet az olimpiai indulást jelentő legjobb nyolc közé. A népes mezőnyből egy nemzet biztosan hiányozni fog, a sportágban jelentős erőt képviselő kubaiak disszidálástól tartva nem engedik el bokszolóikat Chicagóba. A magyar csapat teljes létszámmal, 11 fővel vág neki a kvótaszerző versenynek, a válogatottban a Kőszegi SE kiválósága, a 75 kilós Szili István is helyet kapott.

- A válogató versenyeken a vasasos Nagy Andrással küzdöttem meg a nemzeti csapatba kerülésért - tudtuk meg Szili Istvántól. - Ezeken a viadalokon idősebb Balzsay Károly szövetségi kapitány, és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség tiszteletbeli elnöke Kovács István is ott volt, s mindketten szereplésem mellett döntöttek. Talán az szólhatott a javamra, hogy jobban akartam a válogatottságot, illetve kondicionálisan is riválisom fölé nőttem.

- Az elmúlt három hétben Tatán napi három tréningen vettünk részt - folytatta a 24 éves vasi bunyós. - Rengeteget kesztyűztünk, valamint igyekeztünk kijavítani a hibákat. A tervezett munkát elvégeztük, s a csapat jó hangulatban, várakozással tekint a vb elé. Nem tudom, milyen eredményre lehetek képes, mert súlycsoportom nagyon erős és mindenki kvótaszerzésre készül. Jó lenne az 1-8-ban végezni, mert ezzel már biztos olimpiai résztvevő lennék és nyugodtan készülhetnék több mint fél évig a játékokra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!