Sport

2008.06.03. 02:26

Harmadik a Falco

Szombathely (vas) - A serdülő kosárlabda-bajnokság nyolccsapatos országos döntőjében remek eredményt ért el a Falco SI korosztályos együttese.

Vastag Nándor

Mint már beszámoltunk róla, a Falco serdülőcsapata a csoportmérkőzéseket - csütörtökön és pénteken - hibátlanul teljesítette. A szombathelyiek sorrendben a Szeged (82:48), a MAFC (101:64) és a Debrecen (70:63) csapatát győzték le, s az Univer ellen szombaton már a döntőbe jutásért léptek pályára.

A vasi gárda a másik ágról másodikként továbbjutó kecskemétiekkel szoros mérkőzést játszott, ám végül ötpontos vereséget szenvedett (66:71). A vasárnapi bronzmérkőzésen azonban javítottak a sárga-feketék, a csoportkörben egyszer már legyőzött Debrecen újbóli felülmúlása nem okozott gondot nekik (74:69). A különdíjak közül a torna legjobb védőjátékosa címet Sinkovits Dániel kapta, az all-star csapat tagja Váradi Benedek lett, míg a Falco legjobb játékosának Horváth Mártont választották.

- Az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb döntőjén nagyon kevésen múlt, hogy nem játszhattunk az aranyéremért - mondta Váradiné Szarka Ildikó, a serdülőcsapat egyik edzője. - Az elődöntőben gyenge dobóformát mutatott az együttes, s ezért nem tudta megnyerni a mérkőzést. A szezonban ez volt az egyetlen vereségünk. Összességében nagyon jó védekezéssel és csapatmunkával szép eredményt ért el a Falco.

Falco-Szova KC Szombathelyi SI-Univer KSE/A 66:71 (17:20, 16:21, 23:16, 10:14). - Arena Savaria, a torna elődöntője, vezette: Németh, Szalai.

Falco: Bazsó 5/3, Erős 1, Fördős 5, Horváth 6, Papp T. 3, Perl 2, Simon 5, SINKOVITS 19, Sümegi 3, Takó 1, VÁRADI B. 16/6. Edző: Váradiné Szarka Ildikó, Svajda Gábor.

Debrecen SC-SI-Falco-Szova KC Szombathelyi SI 69:74 (13:15, 19:25, 24:8, 13:26). - A 3. helyért, vezette: Horváth, Szőcs.

Falco: BAZSÓ 5/3, ERŐS 8, Fördős 6, Horváth 3, Hódi -, PAPP T. 9, PERL -, SIMON 8/3, SINKOVITS 13/3, Sümegi -, TAKÓ 2, VÁRADI B. 20/6.

A 2007/2008-as fiú OSB végeredménye: 1. Univer KSE/A, 2. Pécsi VSK, 3. Falco KC Szombathelyi SI. (A képen állnak balról: Bazsó Brunó, Sümegi Kristóf, Erős László, Bodovics Árpád, Váradi Benedek, Fördös Dávid, Takó Bálint, Horváth Márton és Hódi Patrik. Ülnek: Váradiné Szarka Ildikó edző, Németh Patrik, Nagy Barnabás, Perl Zoltán, Simon Kristóf, Sinkovits Dániel, Papp Tamás és Svajda Gábor edző), 4. Debrecen SC-SI, 5. Óbudai Kaszások, 6. MAFC, 7. BLF Palota, 8. Szedeák KE.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik