Sport

2009.06.15. 11:32

Csörötnek: nem a megyei I. osztályra!

A Csörötnek megyei II. osztályú labdarúgócsapata magabiztosan nyerte meg a bajnokságot a Körmendi-csoportban. A klub azonban nem vállalja a szereplést megyei I. osztályban. Sőt, a sikeredző, és talán náhány játékos is távozik Csörötnekről.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A Csörötnek 70 ponttal zárt a Körmendi-csoport élén, 9 egységgel megelőzve a második Alsóberkit. Érdekesség, hogy a Csörötnek tavaly is a legjobbnak bizonyult, tehát tulajdonképpen megvédte bajnoki címét. Ám a klub, csakúgy mint tavaly, idén sem vállalja a szereplést a megyei I. osztályban - kizárólag anyagi okok miatt.

- Összességében elégedett vagyok a fiúkkal, hiszen idén is biztosan nyertünk - fogalmazott Merkli Ferenc, a gárda edzője. - Ugyanakkor sajnálom, hogy ezúttal sem vállaljuk a megyei I. osztályt, ezért is döntöttem úgy, hogy ideje távoznom Csörötnekről. Jól éreztem itt magam, jöttek a sikerek is, de egy kicsit bosszant, hogy nem lépünk feljebb. Az ősztől már a Rábatótfalu kispadján ülök, és elképzelhető, hogy néhány játékosom is velem tart.

- Barátságban válunk el Merkli Ferenctől, megértem az indokait, sok sikert kívánok neki a megyei I. osztályban - mondta Varga Imre, a csörötneki klub elnöke. - Mi viszont maradunk a megyei II-ben. Így is kevés pénzből gazdálkodunk, egy osztállyal feljebb pedig a mostani költségvetésünknek legalább a duplájára lenne szükség. Elindulni talán el tudnánk az ősszel, de arra nincs semmi garancia, hogy menet közben összejön a hiányzó pénz - a bizonytalanba pedig nem megyünk bele. Reményeim szerint a csapat gerince együtt marad, a jövő hét végére pedig már lesz edzőnk is. Szép álom a megyei I. osztály, de a klubvezetőknek felelősen, reálisan kell dönteniük: őrült költségekbe nem verhetjük magunkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!