Sport

2009.07.30. 09:53

Győr-Moson-Sopron megyébe került a labdarúgó-vándorkupa

Simaság - A Győr-Moson-Sopron megyei Egyházasfalu győztesével zárult a hagyományos Hajba István labdarúgó-emléktorna.

Pum András

Egykori játékosukra, a fiatalon elhunyt Hajba Istvánra emlékére rendezik meg évről-évre Simaságon a hagyományos nagypályás felkészülési labdarúgó-tornát.

Ezúttal két napon át tartott a viadal, az első játéknap a Győr-Moson-Sopron megyei másodosztályban szereplő Egyházasfalu 5:1-re verte a megyei III-as Újkért. A másik meccsen a megyei III-as szintén Győr-Moson-Sopron megyei Iván és a házigazda Simaság nézett farkasszemet egymással. A találkozó 2:2-s döntetlennel zárult, büntetőkkel 4:3-ra a hazaiak bizonyultak jobbnak. 

Másnap került sor a harmadik helyért rendezett találkozóra, az Iván 2:1-re legyőzte az Újkért. A döntőben a Simaság és az Egyházasfalu feszült egymásnak, és bár a hazaiak számára jól indult a találkozó, hiszen hamar vezetést szereztek, a félidőre mégis 2:1-s vendégvezetéssel vonultak a csapatok. Szünet után az egyre jobban elfáradó Simaság ellen felülkerekedett az Egyházasfalu, amely két gólt rámolt be, így végül 4:1-re győzött.

 A búcsúval egybekötött torna egyébként nagy sikert hozott, a meccseket összesen körülbelül 400-an tekintték meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!