Sport

2009.09.10. 18:54

Lendületben a jáki focicsapat

Menetel, az idei szezonban mind a négy mérkőzését megnyerte a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Szombathelyi-csoportjában szereplő Jáki KSK. Egyedüli száz százalékos csapatként pedig a tabella éléről várja a pontvadászat folytatását a társaság.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Remekül elkapta a rajtot a Ják: fejet hajtott eddig Lukácsháza (1:3), Újperint (2:1), Balogunyom (0:1), Csepreg (2:1). A Szombathelyi-csoportban egyedül a Ják hibátlan, hárompontos előnnyel vezeti a tabellát a Püspökmolnári és az Újperint előtt.

- Bevallom, én sem számítottam ilyen sikeres szezonnyitásra - fogalmazott Németh Zsolt, a Ják trénere. - Ugyanakkor a jó szereplésben azért bíztam. Hiszen a tavalyi csapatot sikerült együtt tartani, így összezokott társasággal kezdhettük a bajnokságot. A felkészülésünkkkel is elégedett voltam, sok edzőmeccset játszottunk, megfelelő létszám látogatta, és látogatja most is a tréningeket - tehát azt is tudtam, hogy a kondinkkal sem lesz baj. Draskovics Dániel személyében pedig sikerült igazolnunk egy jó csatárt. Kapusposzton voltak gondjaink, hiszen eddigi portásunk most nem áll a rendelkezésünkre. Ám az eddig mezőnyben szereplő Dobos Péter beállt a kapuba, és eddig igazán remek teljesítménnyel rukkolt elő - így az utolsó problémát is megoldottuk. Egyszóval minden adva van a jó szerepléshez. Tavaly a hetedik helyen zártunk, ennél több van a csapatban. A célkitűzés az, hogy dobogón, vagy a dobogó környékén végezzünk. Hosszú még a bajnokság, egyelőre nem változtatunk a terveinken. Most lendületben vagyunk, nagyon fut a szekér, remélem, hogy még hosszú hetekig jó fomában leszünk, és főleg eredményesen futballozunk. Még néhány győzelem, és megalapozzuk a remélhető további sikereinket!

- Egyébként most jó Jákon dolgozni - folytatja Németh Zsolt. - A csapat költségvetését száz százalékig az önkormányzat biztosítja. Csak kérnünk kell valamit, a hivatal pedig segít. Kisebb szponzoraink nincsenek is. Csak a munkával, a futballal kell foglalkoznunk, nincsenek napi megélhetési gondjaink. Ráadásul a körülményekről is csak jókat mondhatok. Most már csak egy jó eredménnyel kellene előrukkolnunk.

Ezek is érdekelhetik