Sport

2009.10.22. 02:28

Vasi sakkozók a csapat Eb-n

Lakos Nikoletta és Ruck Róbert személyében két vasi résztvevője is lesz a csütörtökön kezdődő újvidéki sakkcsapat Európa-bajnokságnak.

Gergácz Zoltán

- Kicsit változott az eredetileg tervezett csapat, ugyanis Hoang és Mádl is lemondta a részvételt, így kerültem én képbe, tulajdonképpen tartalékként. De ez az erősorrend (Vajda Szidónia, Rudolf Anna, Gara Anita, Gara Tícia, Lakos Nikoletta) arra is jó, hogy az új kapitánynak, Flumbort Andrásnak a négyfős csapat összeállításánál bőven lesz lehetősége taktikázni - mondta Lakos Nikoletta. - Munkahelyi elfoglaltság és gyerekszülés miatt (16 hónapos a kisfia) gyakorlatilag három éve nem indultam egyéni versenyen, így van lemaradásom, amit a rutinommal talán sikerül egalizálnom. Szeretnék élni a sors adta lehetőséggel, és bízom a tisztes helytállásban. Öt olimpián voltam, elsőként 1996-ban Jerevánban. A váloga-tottban Európa-bajnokságon utoljára 2005-ben szerepeltem. Kellemes emlék: a csapat 6. lett, én pedig tábladíjas.

- Zsinórban ez a negyedik Európa-bajnokságom. Fiatal, összetartó társaság a mienk, régóta jól ismerjük egymást. Az Eb erősorrendje nálunk nem mérvadó, ha kijön a lépés, képesek vagyunk kiugró eredményre, így akár a dobogóra is odaérhetünk - mondta Ruck Róbert.

A kilencfordulós, nem olimpiai pontszámítású Eb-n a címvédő a nőknél és a férfiaknál is Oroszország.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!