Sport

2010.06.28. 07:01

Foci vb, 2010: a brit miniszter és a német kancellár is az angol-német meccset nézte - Aguirre nem foglalkozik a bíróval

David Cameron brit miniszterelnöknek és Angela Merkel német kancellárnak szemmel láthatólag nagyobb gondja is akadt a világgazdaságnál a G20 országcsoport torontói csúcstalálkozóján vasárnap.

MTI

A két politikus kivonult a hivatalos tárgyalásokról, hogy megnézze a két ország közötti vb nyolcaddöntő második félidejét. Munkatársaik szerint le nem vették a szemüket a képernyőről.

A régi vetélytársak közötti mérkőzés 39. perctől vált izgalmassá, amikor érvényes góltól fosztották meg az angolokat: Lampard 18 m-es lövése nyomán a labda a felső lécről a gólvonal mögé pattant, de az asszisztens nem jelezte a találatot, a játékvezető pedig továbbot intett. Németország végül 4-1-es végeredménnyel továbbjutott a legjobb nyolc közé.
 
Súlyos csapás volt ez Cameronnak, aki korábban elmondta az újságíróknak, hogy "rettenetesen bízik a csapatuk győzelmében". 

Diplomáciai bonyodalom végül nem lett a dologból. Merkel munkatársai elmondták: a kancellár elnézést kért a fantomgól miatt, Cameron pedig beismerte, a hogy az angol csapat enélkül sem volt jó formában. 

Merkel és Cameron nem az egyedüliek voltak, akik elkapott a vb-láz a fontos gazdasági tanácskozáson. Az Ontario tartománybeli huntsville-i tóparti üdülőhelyen, ahol a hét legfejlettebb ipari ország és Oroszország (G8) csúcstalálkozóját tartották, valamint a Torontóban, ahol a világ legfejlettebb és vezető feltörekvő országait tömörítő G20-as csoport vezetői tanácskoztak, a tévékészülékben állandóan a vb-mérkőzések, illetve a kommentárok hallatszottak, s vezetők közötti folyosóbeszélgetések gyakori témája is a legújabb vb-fejlemények megvitatása volt.


A MEXIKÓI KAPITÁNY NEM FOGLALKOZIK A BÍRÓKKAL

Nem kíván a bírókkal foglalkozni Javier Aguirre, a mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azok után, hogy csapata lesgól miatt került hátrányba, és kapott ki végül 3-1-re az argentinokkal szemben a dél-afrikai világbajnokság nyolcaddöntőjében.

"Nem akarok róluk sok mindent mondani. A lesgól után elveszítettük a koncentráló képességünket, és hirtelen kétgólos hátrányba kerültünk. Ez már sok volt, hogy felállhassunk. Több fiatal játékosunk van, akik még csak 21 évesek, és négy év múlva még jobbak lesznek" - fogalmazott a csalódott kapitány.

Az argentin együttes vezére, Diego Maradona elárulta, nagyon élvezte a Mexikó elleni meccset, és rendkívül értékesnek tartja a sikert, hiszen elmondása szerint tanítványai egy kiváló csapat ellen diadalmaskodtak.

"Óriási, hogy milyen egységesek vagyunk, mindenki remekül érzi magát a keretben, és büszke, hogy részese lehet a vb-nek. A németek elleni negyeddöntővel még nem kívánok foglalkozni" - zárta nyilatkozatát Maradona.


A SPANYOL CSATÁR SZERINT ÚJ VÉBÉ KEZDŐDÖTT

"Ha éppen nincs jó napod, gyorsan kieshetsz. Tisztában vagyunk azzal, hogy a portugálok elleni mérkőzés nem lesz egyszerű" - mondta egy vasárnapi sajtótájékoztatón a Valenciától a Barcelonához tartó játékos, megjegyezve ugyanakkor, hogy a svájciaktól elszenvedett vereséget követően már az is komoly feladat volt, hogy a csoportjukban az első helyen végezzenek.

Mata szerint Cristiano Ronaldo, a keddi ellenfél sztárcsatára a világ egyik legjobb játékosa, de nem ő az egyetlen veszélyes futballistája a portugál válogatottnak.

"Egységes csapat a portugál, nagyon jól védekezik, és a középpálya is erős Tiagóval, illetve Raul Meirelessel."
 
A spanyolok Fokvárosban játszanak kedden 20:30-tól a portugálokkal a világbajnoki negyeddöntőbe kerülésért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!