2010.07.22. 02:29
Káosz a tenisz OB I-ben: óvott a Kőszeg riválisa
Hétfői számunkban arról számoltunk be, hogy a Kőszegi SE OB I-s teniszcsapata bajnokságot nyert. A másodikként záró fehérvári Honvéd Szondi SE azonban sportszerűtlenségre hivatkozva megóvta a végeredményt.
- Már tárgyaljuk a fehérváriak óvását - fogalmazott Deák Attila, az MTSZ főtitkára. - Ameddig nem zártuk le az ügyet, addig nem hirdetünk aranyérmest az OB I-es csapatbajnokságban, a Győr- Kőszeg meccs eredményét egyelőre semmisnek vesszük. Nem kívánok jóslásokba bocsátkozni az óvási ügy végkimenetelét illetően, kicsi türelmet kérünk, a vizsgálatot legkésőbb a jövő hét elején lezárjuk. Annyit talán még érdemes tudni, hogy az óvással párhuzamosan egy fegyelmi tárgyalás is zajlik a Szondi-Győr meccsen történt verekedés miatt. A két klub ugyanis kölcsönösen feljelentette egymást...
- Tudunk a fehérváriak óvásáról, és alaposan meg is lepődtünk - árulta el Koltay Árpád, a KSE csapatvezetője. - Engem is kerestek már a szövetség illetékesei, és nekik is a következőt mondtam: mi nem tehetünk arról, hogy a Győr sérülésekre hivatkozva gyengébben állt fel ellenünk, illetve néhány teniszezője lemaradva az aranyéremről, motiválatlanul játszott. Mi nem tettünk mást, csak éltünk a lehetőséggel, és a maximumot hoztuk ki a találkozóból. El nem tudom képzelni, hogy a szövetség a mi kárunkra változtatja meg a bajnokság végeredményét. A Győr és a Szondi vitája nem ránk tartozik, sajnálom, hogy belekeveredtünk ebbe a kellemetlen ügybe.