Sport

2010.07.28. 06:20

Megyei I., II., III. osztály: elkészültek a csoportbeosztások

A Vas Megyei Labdarúgó Szövetségben elkészítették az alsóbb osztályú együttesek csoportbeosztását. Újra van futballcsapata Bucsunak.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Miután az MLSZ-ben véglegesítették, hogy 96 indulója lesz az NB III. mezőnyének, így az is eldőlt, hogy a Bük is az harmadosztályban indulhat. Innentől kezdve már könnyebb dolga volt a vasi landarúgó-szövetségnek is, hiszen jónéhány csapat sorsa a bükiek besorolásától függött. A Sé-Honvéd például a megyei II. Szombathelyi-csoportjában állhat rajthoz, ugyanakkor a megyei III. Déli-csoportjának tavalyi bajnoka, a Bozzai a Sárvári-régióba kapott besorolást. A bucsui gárda hosszú szünet után ismét elindul a bajnokságban, a Nyugati-csoportban kezdi meg a küzdelmeket. Az előzetes tervekkel ellentétben mégsem lesz focicsapat Keléden, így a megyei III. Sárvári-csoportja mindössze kilenc együttessel startol.


MEGYEI I. OSZTÁLY (16 CSAPAT)

Egyházasrádóc, Szentgotthárd, Rum, Kemenesalja, Király SZE, Körmend, Magyarszecsőd, Pecöl, Újperint, Vép, Vasvár, Kemenesmagasi, Jánosháza, Torony, Rábatótfalu, Rábapaty.


MEGYEI II. OSZTÁLY, SZOMBATHELYI-CSOPORT (16 CSAPAT)

Balogunyom, Felsőcsatár, Szentpéterfa, Söpte, Pornóapáti, Püspökmolnári, Ják, Spari, Lukácsháza, Gyöngyösfalu, Kőszegfalva, Sé-Honvéd, Tanakajd, Táplánszentkereszt, Vasszécseny,Gyöngyöshermán-Szentkirály.


MEGYEI II. OSZTÁLY, KÖRMENDI-CSOPORT (16 CSAPAT)

Bajánsenye, Alsóberki, Apátistvánfalva, Halogy, Csákánydoroszló, Csörötnek, Rábagyarmat, Őrimagyarósd, Őriszentpéter, Nádasd, Nagyrákos, Viszák, Vasalja, Gasztony, Körmend VSE, Szarvaskend


MEGYEI II. OSZTÁLY, SÁRVÁRI-CSOPORT (15 CSAPAT)

Kenyeri, Csénye, Uraiújfalu, Bő, Gérce, Sótony, Bozzai, Sitke, Jákfa, Ölbő, Mersevát, Szeleste, Rábasömjén, Simaság, Ostffyasszonyfa.


MEGYEI III. OSZTÁLY, SZOMBATHELYI-CSOPORT, DÉL (14 CSAPAT)

Gersekarát, Alsóújlak, Csempeszkopács, Nárai, Nemeskolta, Sorkifalud-Gyanógeregye, Szombathelyi Focisuli, Telekes, Vaskeresztes, Zanat, Rábahidvég, Oszkó-Győrvár, Rábatöttös, Sorokpolány.


MEGYEI III. OSZTÁLY, SZOMBATHELYI-CSOPORT, NYUGAT (15 CSAPAT)

Arborétum-Herény, Acsád-Meszlen, Bozsok, Bucsu, Cák, Csepreg, Horvátzsidány, Gencsapáti, Vát, Vasszilvágy, Perenye, Kőszeghegyalja, Vassurány, Vasasszonyfa, Nemesbőd.


MEGYEI II. OSZTÁLY, KÖRMENDI-CSOPORT (11 CSAPAT)

Katafa, Ivánc, Egyházashollós, Pankasz, Szalafő, Szőce, Szakonyfalu, Kondorfa, Magyarlak, Máriaújfalu, Nagykölked.


MEGYEI III. OSZTÁLY, SÁRVÁRI-CSOPORT (9 CSAPAT)

Egyházashetye, Boba, Hosszúpereszteg, Ikervár, Izsákfa, Káld, Mesteri, Nemeskocs, Szergény.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!