Sport

2010.09.09. 08:57

Edzőváltás Toronyban: csatárok nélkül mondd mit érek én?

Megvan a megyei I. osztály első edzőcseréje: a toronyi csapattal négy meccsen egy pontot szerző Török Tibor beadta lemondását. A jövőben Szép István irányítja a toronyi alakulatot.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A tavalyi szezonban a megyei III. osztályú Bozzait a bajnoki címig vezető Török Tibor a nyáron érkezett Toronyba - a tréner dr. Zsembery Györgyöt váltotta a kispadon. A toronyi öltöző felújítása miatt az első öt meccsét idegenben vívta, vívja a gárda - négy forduló telt el, és mindössze egy pont szerepel a 15. helyen tanyázó csapat neve mellett.
Az első fordulóban Rábapatyon 2:1-re kaptak ki a toronyiak, a következő körben Kemenesmagasiban 1:1-et játszottak, majd Jánosházán 1:0 arányban maradtak alul, legutóbb pedig Egyházasrádóc vendégekét szenvedtek 2:0-s vereséget.
Ezt követően Török Tibor benyújtotta lemondását - mint kiderült, nem volt könnyű helyzetben, hiszen tulajdonképpen csatárok nélkül vágott neki a toronyi alakulat a bajnokságnak.

- A toronyi csapat előző edzője, dr. Zsembery György, kiváló szellemű, összetartó és mindenek előtt harcos csapatot kovácsolt össze, így tulajdonképpen egyszerűnek látszott az edzői feladat: erős alapokra könnyen lehet építkezni - mondta Török Tibor, a toronyiak immáron ex-trénere. - A körülmények is adottak, az önkormányzatnak szívügye a futball, a napokban készül el az új öltöző, vagyis a háttérre nem lehetett panasz. Ahhoz, hogy a csapat eredményesen szerepeljen, meg kellett volna erősíteni, körülbelül négy-öt, az osztály szintjének megfelelő futballistával. Mivel régóta benne vagyok a helyi futballban, pontosan tudom, hogy más kluboknak hogyan sikerült játékosokat szerződtetni, míg Toronyban más filozófiát vallanak a vezetők. Pedig nagyon kellett volna támadójátékos, ugyanis három csatár mínusszal vágtunk neki a szezonnak: egy eligazolt a Haladásba, egy komoly betegséget szedett össze, míg a harmadik az ötödik fordulóra volt  csak várható.  S én még úgy tanultam, a futballban gólok nélkül nehéz nyerni és egy csúnya és kiizzadott győzelem többet ér, mint húsz, szép vereség. A kívánságlistán szereplő tíz-tizenkét emberből egyet sem sikerült megszerezni - ennek okait nem kommentálnám, mert nagyon markáns véleményen van a magyar futball "jótevőiről" és a pénzről.

- Gyakorlatilag úgy vágtunk neki a felkészülésnek és a bajnokságnak, hogy "belegondoltuk" a játékunkba a gyors góllövőket, mivel csak kinevezett csatáraink voltak - folytatta Török Tibor. - Ebből aztán elég fura futball kerekedett, az ellenfél elég hamar rájött, hogy a masszív, spártai védekezésben ki is merül a taktikai repetoár - a kényszermegoldások folyománya pedig az lett, hogy a többi csapatrészben is meglehetősen szűk volt a variációs lehetőség. Így kaptunk ki egy góllal Rábapatyon, játszottunk ikszet Kemenesmagasiban és hihetetlen nagyot küzdve veszítettünk 1:0-ra Jánosházán, a 86. percben kapott góllal. Az utóbbi meccset már tehetetlenül néztem végig, egyszerűen nem volt minőségi csere, az erőnkből pedig arra már végképp nem futotta, hogy meglepjük az osztály egyik legjobb csapatát. Ha pedig egy edző nem tud segíteni, és a változtatásai gyengítenék a csapatot,  nos, ott elég komoly baj van. Ráadásul sajnáltam a srácokat, mert erőnlétben és küzdésben felvették a versenyt, és már csak néhány jól kivitelezett kontra hiányzott, megfelelő humánerőforrás híján.

- Egyházasrádócon aztán a közvetlen rivális ellen kimaradtak a helyzetek, az ellenfél pedig egy öngóllal és egy másik találattal elhúzott - ezt pedig az általam legjobbnak vélt összeállításban hozta össze a csapat, vagyis megint ugyan a lemez pörgött: nincs támadó, szűkös a keret. Mivel kevés meccs ment el és nyilván vannak olyan szakemberek, akik kevésbé sikerfüggőek és tapasztaltabbak, hogyan kell szakadék szélén táncolni,  ezért úgy láttam jónak, hogy felállok - zárta szavait Török.

Mint Joó Imrétől, a Torony elnökétől megtudtuk, az új edzője Szép István, aki pénteken veszi át a csapat irányítását. Szép korábban Vépen és Egyházasrádócon is dolgozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!