Sport

2010.09.29. 02:29

Fogathajtó-bajnokság: peches szezonzáró

A jól sikerült évadot pechesen zárta az országos fogathajtó bajnokság döntőjében Molnár Zsolt: a verseny feladására kényszerült.

Gergácz Zoltán

- Tizenhárom éve versenyzem, de ilyen balszerencsém még nem volt. A díjhajtás remekül sikerült. A német főbíró a harmadik helyre rangsorolt, a három magyar pontozó az 5., 8., 8. helyre. Sajnos a román - ki tudja, milyen alapon - csak a 16.-ra, így a nyolcadik helyen zártam ezt a számot. De így is kinézett egy előkelő helyezés, ám a sors közbeszólt. Eddig valamennyi versenyemre három lóval utaztam, ezúttal csak kettővel. S ez lett a végzet. A maratonhajtás bemelegítésénél Vencel lovam bal hátsó lábára lesántult. Fel kellett adnom a versenyt. Pedig úgy érzem, az első hatba kerülhettem volna. Nehéz feldolgozni, hogy pont az ob döntőjében, és így bukik el az ember - mondta csalódottan MolnárZsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!