Sport

2010.12.30. 13:55

Nincs megállás: január 2-án is játszanak a spanyol csapatok

Elutasította a bíróság a spanyol labdarúgókat tömörítő szervezet (AFE) kérését, így a csapatoknak január 2-án is pályára kell lépniük.

MTI

Az AFE a hét eleji beadványát a kollektív szerződésre hivatkozva fogalmazta meg, emlékeztetve arra, hogy december 23. és január 2. között nem lehet hivatalos mérkőzéseket rendezni. Az érdekvédelmi szervezet egyébként tett már engedményt, amikor december 22-én belement abba, hogy 2-án 17 órás kezdettel megtartsák az öt találkozót. Ehhez képest aznapra a liga korábbi és későbbi időpontokat is kijelölt.

A bíróság csütörtökön azzal indokolta döntését, hogy nem illetékes állást foglalni az ügyben.

A kiírás szerint az élvonal, azaz a Primera División 17. fordulójának öt mérkőzését játsszák le vasárnap, további ötöt pedig hétfőn. 
 

A 17. forduló programja:
január 2., vasárnap:
Athletic Bilbao-Deportivo La Coruna 16 ó
FC Barcelona-Levante 18
Sporting Gijón-Málaga 18
Sevilla-Osasuna 20
Valencia-Espanyol 22

január 3. hétfő:
Villarreal-Almería 20 ó
Real Zaragoza-Real Sociedad 20
Atlético Madrid-Racing Santander 20
Real Mallorca-Hércules 20
Getafe-Real Madrid 22 ó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!