Sport

2011.06.23. 10:23

Tanakajdról a Viktóriához távozik Iszak Gábor

Távozik Tanakajdról a bajnokcsapat játékos-edzője, Iszak Gábor - a tréner nagy valószínűséggel a Viktória FC női csapatának mestere lesz. A tanakajdi kispadra a Püspökmolnári trénere, Kovács Zsolt ülhet le.

Pum András

A mór megtette kötelességét, a mór mehet: röviden így foglalható össze Iszak Gábor tanakajd tevékenysége. A megyei II. osztály bajnokának játékos-edzője azonban saját maga döntött a távozás mellett, hét esztendő után - nagy valószínűséggel - a Viktória női együttesének kispadjára ül le a mester. Helyére - az előzetes tárgyalások alapján - a Püspökmolnári játékos-edzője, Kovács Zsolt és vele együtt vélhetően néhány molnári labdarúgó érkezik.

- Hét évet töltöttem el játékos-edzőként Tanakajdon, voltunk ezüst,- és bronzérmesek, idén végre felértünk a csúcsra - jelezte Iszak Gábor. - Ennek ellenére távozom Tanakajdról, már korábban egyeztettem a Viktória FC vezetőivel, körülnéztem, tájékozódtam náluk és miután az eddigi tréner, Markó Edina hamarosan szülni fog, így szinte biztos, hogy én veszem át az együttes irányítását. Őszintén szólva, ha korábban sejtem, hogy a Tanakajddal megnyerjük a bajnokságot, elgondolkodom az itteni folytatáson, nagy kihívás lett volna a megyei I-ben irányítani a fiúkat. Mindenesetre játékosként már amúgy sem vállaltam volna a megyei I-et, ahogy körbenézek, csapaton belül is egyre több a fiatal játékos, öreg vagyok én már ehhez...

 

- Sok összetevője volt az aranyéremnek, egyrészt remek közösség kovácsolódott össze Tanakajdon, amely nagyon akarta a siker - folyatta Iszak Gábor. -  Másrészt jó adag szerencse is kellett az első helyhez, hiszen a szentkirályiak például adminisztrációs baki miatt elbuktak három pontot. Persze annak van szerencséje, aki megdolgozik érte. Külön kiemelném Catalin Azoitei teljesítményét, aki vezéregyénisége volt a csapatnak, ha ő nincs, aligha jutunk fel. De említhetném a tavasszal visszatérő Tamás Lászlót is, csatárunk szintén sokat tett az elsőségért. Tavasszal elkerültek bennünk a sérülések és mert egyetlen kiállításunk sem volt idén, így szinte végig az alapcsapatot tudtam játszatni. A bajnokságban csupán egy piros lapot gyűjtöttünk be - azt is az ősszel - nem véletlen tehát, hogy mi lettünk a legsportszerűbb csapat. Ráadásul tavasszal az összes rangadót megnyertük - legyőztük a Vasszécsenyt, a Gyöngyöshermánt, a Balogunyomot, a Jákot, úgy vélem, összeségében rászolgáltunk az első helyre.

- Tapasztalt, ugyanakkor szerény embert ismertem meg Gabi személyében, olyat, aki él-hal a futballért - mondta Vizi Károly, a tanakajdiak szakosztályvezetője. - Szinte mindent elértünk vele, amit lehetett, különböző kupákat nyertünk,az ezüst,-és a bronzérem után pedig már aranyunk is van. 1975 nyarán alakult a Tanakajdi TC és mostanáig még sosem szerepeltünk a megyei I. osztályban - nincs mese, történelmet írtunk.  Volt, hogy az én segítségem is kellett ahhoz, hogy Iszak Gábor itt maradjon, néha morgott, mert nem jártak elegen edzésre, de mindig meggyőztem, hogy maradjon és csinálja tovább. Ha egy szóval jellemezhetném, azt mondanám: sikeredző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!