Sport

2011.06.27. 02:27

Taroltak a vasi serdülő modellezők

Nagy vasi fölényt hozott a repülőmodellezők három kategóriában megrendezett meghívásos nyílt megyei versenye.

Gergácz Zoltán

A 220 grammos, 130 cm fesztávolságú modelleket egy 50 m hosszú zsinórral húzták fel a levegőbe, és a leoldástól számítva 120 másodpercig mérték a repült időt. A napsütéses, szélcsendes időben a felhúzásnál döntő volt a pillanatnyi időjárás kellő megválasztása, mivel ezek a modellek képesek akár több száz méter magasra is felemelkedni. A serdülőknél három, az ifjúsági és a felnőtt kategóriákban öt start volt. A népes, ötvenfős mezőnyben mindössze hárman (Pungor Péter, Németh Gergely, dr. Németh László) értek el maximumot, széthúzásra csak a felnőtteknél került sor. A helyi versenyzők kitettek magukért: a kilenc dobogós helyből hatot begyűjtöttek és mindhárom kategóriában nyertek.

A vasi dobogósok. Serdülő: 1. Pungor Péter (Szombathely), 2. Pungor András (Szombathely), 3. Czvitkovics Norbert (Szombathely). Ifjúsági: 1. Martin Dániel (Szombathely). Felnőtt: 1. Németh Gergely (Szombathely), 2. dr. Németh László (Szombathely).

A szombathelyi versenyzőket Horváth Ferenc és dr. Németh László készítette fel.

Címkék#modellezés
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik