Sport

2011.07.18. 02:29

U23-as atlétikai Eb: Ozorai nyolcadik, Szabó tizedik

Ozorai Jenny nyolcadik, Szabó Dániel tizedik lett kalapácsvetésben a csehországi U23-as atlétikai Európa-bajnokságon.

Horváth Erika

A férfi kalapácsvetők 23 fős mezőnyének szombati selejtezőjéből az idei eredmények alapján 70,86 méteres egyéni csúcsával a 12. helyre rangsorolt Szabó Dániel a hetedik legjobb eredménnyel jutott be a vasárnapi fináléba. Első kísérletére 68,95 métert dobott, a másodikra 70,10-ot, harmadikra 69,34-ot.

A döntőben is jól, még jobban nyitott: 70,26-dal. A második sorozatban elért 70,62 méter pedig mindössze 24 centivel kisebb, mint az egyéni csúcsa. Harmadikra nem sikerült tovább javítania (69,33), és sajnos kicsúszott a nyolcas döntőből - a 70,62 a tizedik helyet jelentette. Nagyon-nagyon szoros volt a 8-12. helyezettek befutója , a 70,75-dal nyolcadik veszprémi Hudi Ákos és a 12. norvég Henriksen legjobbja között csupán 86 centi volt. Szabó Daninak 14 centivel kellett volna nagyobbat dobnia a nyolc közé jutáshoz.

Az Európa-bajnoki címet szerző lengyel Pawel Fajdek (78,54) kiemelkedett a mezőnyből. Az ezüstérem a spanyol Cienfuegosé (73,03), a bronz a fehérorosz Dubitskié (72,52) lett.

A magyarok két érmet szereztek az U23-as Európa-bajnokságon: Márton Anita diszkoszvetésben bronzot, Baji Balázs 110 m gáton ezüstöt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!