Sport

2012.09.19. 10:03

Hatos Gábor még idén megkaphatja a bronz érmét

Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke szerint Hatos Gábor még az idén megkaphatja a londoni olimpiai bronzérmet.

Horváth Erika

Dr. Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke nem számít hosszú jogi procedúrára az üzbég Szoszlan Tyigijev doppingügyében. Ahogy a múlt heti, szombathelyi sajtótájékoztatóján, úgy kedden a Digi Sport Reggeli Start című adásában is úgy nyilatkozott, hogy nem nyúlhat hosszúra a hivatalos eljárás, hiszen az üzbég birkózó – aki megnyerte a szabadfogásúak 74 kilós súlycsoportjának bronzmeccsét Hatos Gábor ellen – miután megtudta, hogy Londonban adott mintájában doppingszer nyomaira bukkantak, nem kérte a B-próba elvégzését. Az elnök szerint a Haladás VSE birkózójának éremszerzése rövidesen véglegessé válhat, s az idén még biztosan a nyakába akaszthatja a bronzot. Az érmet valószínűleg a nemzetközi birkózószövetség küldi majd el Budapestre.

Bízzunk a mielőbbi intézkedésben, bár annak ellenére, hogy Hegedüs Csaba Szombathelyen is a nemzetközi szövetség elnökének, Raphael Martinettinek a hivatalos értesítéséről számolhatott be, a világhálón, külföldi portálokon még nem található információ az esetről.

Visszatérve a szombathelyi eseményre – amelyet a város polgármestere, dr. Puskás Tivadar és Marton Zsolt alpolgármester jelenlétében tartottak –; bejelentették, hogy 2013 februárjában ismét megrendezik a hagyományos kötöttfogású Golden Grand Prix-versenyt az Arena Savariában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!