Sport

2013.01.31. 15:52

Futsal Magyar Kupa: döntős a HVSE

Üllő - Bár kikapott a futsal Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a Cső-Montage vendégeként a Haladás, négygólos előnyéből kettőt megőrzött, így a négyes döntőbe verekedte magát - története során először.

Tóth Gábor

A Haladás az első, szombathelyi meccsen 8-4-re verte meg riválisát, így kedvező helyzetből futott neki a visszavágónak. Ám a találkozóra késve értek oda a vasiak, mindössze 45 perccel a kezdés előtt. Talán ezért is nyitottak fásult játékkal, sok hibával. Amit könyörtelenül kihasznált a harcos, motivált házigazda, gyorsan eltüntette a hátrányát (7. perc: 4-0). Az Üllő ráérzett a lehetőségre, űzte-hajtotta elbizonytalanodó ellenfelét, a félidőben már 7-2-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Sőt, a második félidő is fővárosi góllal kezdődött (25. perc: 8-2). Már-már elúszni látszott a továbbjutás, de a szombathelyiek megrázták magukat, zsinórban három gólt lőttek (33. perc: 8-5), és megtörték a hazaiak lendületét. A folytatásban a Cső-Montage vészkapussal rohamozott, de ekkor már nem lehetett fogást találni a remekül harcoló, taktikusan játszó, hiba nélkül védekező zöld-fehéreken. A szombathelyiek kétszer is gólt rúgtak elcsípett labdából - emellett összejött még egy kapufa és egy kihagyott kisbüntető is -, míg a házigazda erejéből csak egy találatra futotta. Bár 9-7-re kikapott a HVSE, 15-13-as összesítéssel kiharcolta a továbbjutást.

Folyamatosan fejlődik a csapat

Az MK négyes döntőjét március 910-én rendezik Győrben. A Haladás mellett a házigazda ETO, a Berettyóújfalu és a Szeged lesz ott a fináléban. A bajnok Győr ellen nincs esélye a zöld-fehér gárdának, ám a másik két rivális ellen jó eséllyel léphet pályára vagyis bízni kell a jó sorsolásban. A Haladás 20102011-ben bajnok lett az NB II-ben. Tavaly újoncként rögtön a bejutott az NB I-es felsőházba. Idén pedig kupadöntőt játszhat. A szép eredménysor jól érzékelteti a folymatos fejlődést.

Jogos az öröm, kupadöntős a Haladás. Jobbról Németh Péter, középen Bagó Gábor, háttal Jáger Sándor. Fotó: Benkő Sándor


Üllő FC Cső-Montage Swietelky-Haladás VSE 9-7 (7-2)

Üllő, 400 néző, futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó, vezette: Solymosi, Futó (Molnár).

Cső-Montage: Laucsek SIMON Á., Magyar, Erdős, Szalay. Csere: Mezőfalvi, Takács, PÓTA, Vernes, Klacsák, Dobos, Wimmer. Edző: Jávor István.

HVSE: Jurak Bagó, Egle, Jáger, Kottán. Csere: Kajáry, Joó, Horváth P., Halmos, Sipos N., Czeglédi, Németh P. Edző: Horváth Levente.

Gólszerzők: Simon Á. 3 (4., 10., 40.), Magyar (4.), Klacsák (5.), Póta (7.), Takács 2 (13., 25.), Erdős (18.), ill. Czeglédi (9.), Egle (17.), Kottán (28.), Bagó (29.), Horváth P. (33.), Halmos (39.), Joó (40.).

Horváth Levente: Az első félidőben ott folytattuk, ahol Győrben abbahagytuk. De a második félidőben a fiúk mind egyénileg, mind csapatként felálltak a padlóról, tartásból, küzdőszellemből jelesre vizsgáztak. Büszke vagyok a csapatomra, hiszen három NB I-es csapatot vertünk ki a sorozatból, megérdemelten kerültünk jutottunk a négyes döntőbe a klub története során először!


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!