Hatos Gábor mindent megtesz a sikerért

-  Fergeteges hangulatba kerültem. Ugráltam örömömben, aztán sírtam. Végül lecsillapodtam. És óvatosságra intettem magam Pars Krisztián pekingi esetére gondolva - idézte vissza Hatos Gábor, a Haladás VSE 29 esztendős birkózója azt a napot, amikor értesült arról, hogy olimpiai bronzérmes lehet. - Négy hónapot kellett kiböjtölni, míg a kezembe foghattam a bronzérmet Az a kirobbanó érzés ugyan már többet nem jött vissza, de amikor az enyém lett, végigpörgött bennem az egész pályafutásom. Hogy mégis sikerült; van egy olimpiai érmem is. Én is a 18 sportoló közé tartozom, akik dobogós helyen végeztek Londonban.

Hatos Gábor 1995-ben kezdett birkózni. Ez volt a második nagy fordulópont volt az életében. Az első? Kétéves korában történt. Amikor egy gyermektelen vépi pedagógus házaspár, Hatos Zsolt és felesége, Piroska meg sem állt Egerig, hogy beteljesülhessen az álmuk, szülők lehessenek. Egyszerre két csemetéjük is lett, egy fiú és egy hasonló korú kislány. Szerető családdá kovácsolódtak, Gabi édes szüleiként tiszteli őket.

- Négyen vagyunk, összetartó, erős kapocs van közöttünk. A szüleim nem kis áldozatot hozva indítottak el az úton. Különösen ilyenkor, egy nagy eredménynél érzem azt, hogy mennyit tettek értem. Igyekeztek lekötni a mérhetetlen energiáimat. Gyerektorna, karate, néptánc, aztán megtalálták, ami igazán nekem való. Ötödikes koromtól birkózom. Apu minden nap a kis Trabanttal bevitt Vépről Szombathelyre edzésre. Bíztak bennem, ő szokta mondogatni: egyszer majd világbajnok leszek. De a sporton kívül is úgy, olyan emberré neveltek, akit szerettek volna. Kölcsönös hát az öröm.

Nem éppen szokványos módon jutott a londoni  olimpia szabadfogású 74 kg-os súlycsoportjának  bronzérméhez Hatos Gábor. Küldeményként érkezett a MOB-hoz, s amolyan karácsonyi ajándékként kapta meg. Fotó:  Kiss Teodóra

- Lassan 18 éve, hogy birkózol.

- Amikor lementem a birkózóterembe, még Koronczai Józsi bácsi is edzősködött, Az első évben még felváltva tartották az edzéseket Veréb Istvánnal, aztán már csak utóbbival voltunk. 1996 nyarán kezdtünk igazán dolgozni, naponta hosszú órákat. Két év múlva jutottam ki életem első korosztályos világversenyére. Sokáig nem jöttek a nemzetközi eredmények, akkor úgy éreztem, nincs szerencsém. Most már azt mondom, jobbak voltak nálunk-  főként, hogy sok országból túlkorosakat is indítanak. Akkoriban még nem volt sok edzőtábor, a nemzetközi porond viszont egy másik dimenzió, teljesen más ritmussal. Olyan ez, mint a tánc. Tudom a lépéseket, és azt hiszem, tudok táncolni. De ha egy profi mellé kerülök... Aztán már nem csak Pozsonyig értünk, mentünk nemzetközi versenyekre, edzőtáborokba erős birkózó nemzetekhez. És a 2003-as junior vb-n sikerült megszerezni az első érmet, egy bronzot.

- Aztán eljött a felnőtt kor. De a felnőtt válogatottság a 2001-es budapesti Eb-n kívül még nem.

- A junior korosztályban 69 kilóban versenyeztem. Aztán változtattak a súlycsoportokon, s nekem a 74 ideálisnak tűnt. De ott volt az Európa-bajnok Ritter Árpi. Meg voltam ijedve. Mi lesz velem, ha még tíz évig birkózik?! Úgy döntöttem, folytatom, a birkózásban szeretném elérni a céljaimat. Kétszer bevállaltam, hogy 66 kilóra fogyasztok, a világversenyen való indulásért, a klubért, a hazáért - amikor lehetőséget kaptam a 2004-es olimpián, illetve 2005-ben, a hazai rendezésű vb-n. Olyan szenvedést... mindkétszer élő halott voltam. Szerencsére túltette magát rajta a szervezetem. De eldöntöttem, hogy többet nem csinálom. Előbb-utóbb elsorvadtam volna. Árpi viszont 2006-ban döntött úgy, hogy már nem vállalja a 74-re fogyást, és fellépett a 84-be. Azóta én vagyok a 74 kilós válogatott. Persze, most is fogyasztok, de nem annyit, és ebbe is bele lehet tanulni.

- Három olimpián voltál már érdekelt, s nem csak az utolsó az, ami egy nem mindennapi eset.

- Athénban más szerezte meg a 66 kilós kvótát, de végül én indulhattam. A 2008-as olimpiai részvételt én harcoltam ki. Már ott voltam Pekingben - de amit négy évvel azelőtt adott a sors, visszavette. A fülem miatt - ami szinte állandóan sebes volt, és tudtam is, hogy meg kellene csináltatni - kórházba kerültem. Tragédiaként éltem meg. Ott voltam az olimpián és más indult helyettem.

- Nehéz volt feldolgozni?

- Nem volt könnyű. Az olimpia után úgy éreztem, senki nem áll mellettem. Talán azt gondolták, ezzel véget ért a pályafutásom. Én meg ezért gondolkodtam el, hogy abbahagyom. De még csak 25 éves voltam. Rendbe tetettem a fülemet, aztán kivetettem a mandulámat is, nehogy később zavarjon, és még többet dolgoztam.

- Honnan ez a mérhetetlen szorgalom és alázat a munka iránt?

- Így neveltek. Ha például otthon megkértek, törölgessek le, elvárták, hogy ne csak úgy tessék-lássék, hanem precíz legyen. A birkózóteremben pedig Veréb Istvántól tanultam meg dolgozni. Büszke vagyok rá, hogy én lehettem az első felnőtt magyar bajnoka és az első világversenyes érmet is én hoztam neki. Nagyon jó csapat jött össze a Haladásnál. Hatalmas terhelést kaptunk, és mi jó alanyok voltunk. Belénk nevelte a szívósságot, a pontosságot, a harcosságot, és persze fogásokat tanított. Wöller Gergővel és Ákossal minden egyes alkalommal gigászi csatát vívtunk még futásban is. Pista bá' mindig úgy engedett el minket a válogatott edzőtáborba, hogy ha úgy érezzük, nem elég a munka, mit csináljunk még. És meg is csináltuk - volt, hogy Gergővel Tatán, titokban, a szobánkban. A Haladásban azok hozták még a nemzetközi eredményeket - Ligeti, Veréb, Csercsics -, akik megtettek mindent. Én nem szeretem kihagyni a dolgokat. Ahogy Hegedüs Csaba mondja: „át kell menni a falon". Mert plusz dolgok kellenek ahhoz, hogy te legyél a jobb a másiknál. Sokszor attól féltem, meghalok a szőnyegen, annyira nem bírtam. De nem szabad megállni. Menni, menni előre, ezzel leszel jobb. Ebben, a munkában bízom. Sok embernek nem tetszik, hogy ennyire akarok. De hiszek abban, hogy amennyit beleteszünk, annyit ki is vehetünk.

- Eddig egy vb-, három Eb- és most az olimpiai bronzérem került a vitrinbe. De ott, Londonban, hogyan élted meg - az ötödik helyet?

- A pontszerzésre mindenképpen esélyesnek tartottam magam. És mivel az addigi bronzmeccseimet megnyertem, arról is álmodtam, hogy az olimpián is odaérhetek a dobogóra. Meg akartam mutatni, hogy képes vagyok rá. Reálisan az indiai, az amerikai és az orosz jobb nálam. Nem erre az üzbégre számítottam, hiszen nem ő szerezte a kvótát. A fogyasztástól nagyon meg volt csappanva, a harmadik menetben érvényesült volna a nagyobb erőnlétem. De a golyó ott neki kedvezett. Erős volt a mezőny, nem voltam elégedetlen, az ötödik helynek is örültem. Persze, így még jobb - bár ott lett volna az igazi felállni a dobogóra.

- Ez a bronz meghozta végre az erkölcsi és anyagi elismerést is?

- Eddig is sokszor az adott erőt, hogy megállítottak, gratuláltak. Tisztában vagyok azzal, hogy csak addig veregetik a vállam, amíg sikeres vagyok. Éreztem, hogy mikor megszereztem a kvalifikációt, mennyire más volt, mint mikor segítségre lett volna szükségem 2002-ben vagy 2008-ban. Ami az anyagiakat illeti, még az ötödik helyért az államtól kapott pénzből megvettem azt a kisebb BMW-t, amire nagyon vágytam. Nem azért, hogy felvághassak vele, hanem mivel külföldre is sokat járok, szerettem volna egy biztonságos autót. Az itthoni elismerés? Sokáig azzal szereltek le, hogy majd akkor jobban megbecsülnek, ha bizonyítok. De mit kell még bizonyítanom? Amit kiérdemeltem, azt kapjam meg. Ne kelljen idegeskedni. Az olimpia előtt sok energiát kivett belőlem a sok hitegetés, hogy állandóan azzal kellett foglalkozni, mikor és megkapom-e egyáltalán az ígért pénzt. Remélem, ez a siker meghozza majd azt a nyugalmat számomra, amit szeretnék. Szerintem nem nagy kívánság. Viszont az az álmom már teljesült, hogy valaki felfigyeljen rám; van egyéni szponzorom.

Hatos Gábor szüleivel a vépi otthonukban. Fotó:  Kiss Teodóra

- A magánéletben már megvan a nyugalom?

- A párommal, Krisztivel jó csapat vagyunk. Három éve vagyunk együtt, a támaszom, ő is hozzásegített az eredményekhez. Csak a sok távollét, edzőtábor miatt nem egyszerű normálisan élni.  Gulyás István vezetésével az év nagy részében a válogatottal készülök. Nehéz volt megszokni, kiszakítva a családból. Már csütörtökön arra gondolsz, hogy holnap végre hazamehetsz. És akkor már nem tudsz százszázalékosan dolgozni, koncentrálni.

- Megkezdődött az újabb olimpiai ciklus. Csak a sportra összpontosítasz, vagy már a civil életre is gondolsz?

- Harmincadik évemben vagyok, persze, hogy gondolok. Szeretnék majd edzősködni Szombathelyen vagy Vépen, illetve gyógymasszőrködni. Egyelőre ezek forognak a fejemben. Sok sportoló elveszti a lába alól a talajt, ha befejezi a pályafutását. Fel kell rá készülni, hogy utána az ember már tényleg csak saját magára számíthat.

Így lett ötödik, majd harmadik

2012. augusztus 10., London. Hatos Gábor két megnyert és egy elvesztett mérkőzés után a bronzéremért léphetett szőnyegre a szabadfogású birkózók 74 kilós súlycsoportjában Peking olimpiai ezüstérmese, Szoszlan Tyigijev ellen. Az első menetet 1-0-ra az üzbég nyerte. A másodikban nem született akciópont. A golyóhúzás Tyigijevnek kedvezett, bár már lépni is alig bírt, a lábfogással meg tudta nyerni ezt a menetet is. Ő állhatott a dobogóra, Hatos Gabi pedig annak örülhetett, hogy 24 év után ismét lett Magyarországnak szabadfogású olimpiai pontszerzője.

2012. augusztus vége. Hatos Gábort értesítették, hogy ellenfele doppingmintája pozitív; ha kizárják, övé lesz a bronz.