Sport

2013.06.17. 11:34

Kettős grazi siker Szombathelyen

Az U12-es korosztályban az osztrák Grazer AK, az U9-eseknél a szintén ausztriai Sturm Graz nyerte az Illés Akadémián rendezett nemzetközi utánpótlás tornát.

Pum András

Hat ország 35 csapata játszott szombaton és vasárnap a Rostfa illetve a Flextronics kupáért az Illés Béla Football Akadémián.

Szombaton az U12-esek léptek pályára, három pályán három csoportban öt-öt csapat mérkőzött. A csoportelsők és másodikok jutottak tovább, a hat együttes pedig körmérkőzéseken döntött a helyezésekről. A legjobb hat közé került Lurkó 2002-es csapata magával hozta csoportjából a szintén továbbjutó Videoton elleni 0-0-át. Majd a vasiak az FA Bratislavát 1-0-ra verték, a CFR Cluj-tól 2-1-re, a Grazer AK-tól 3-0-ra kikaptak, a Mészöly Focisulival 1-1-et játszottak. A viadalt a Grazer AK nyerte, a Lurkó a negyedik helyen végzett. Az Illés Akadémia hetedik, a Király SZE 10. lett.

Illés Béla fia, Illés Bence (zöld-fehérben) a CFR Cluj elleni meccsen. Fotó: Horváth István

Vasárnap 20 csapat négy ötös csoportban játszott, az első kettő ment tovább. A négy közé jutásért a Lurkó-Illés Akadémia az Újpestet 2-0-ra verte. Az elődöntőben a Péccsel 0-0-ra végzett a vasi alakulat, büntetőkkel 3-2-re nyert, így a Sturm Graz ellen vívta a finálét. Itt azonban a graziak jobbnak bizonyultak, 2-0-ra nyertek, elhódítva ezzel a kupát. A díjakat Illés Béla, az Illés Akadémia alapítója adta át.

Ezek is érdekelhetik