Sport

2013.08.29. 16:00

Váradi Kornél a FIBA képzésére jár

Két magyar edző társaságában a Nemzetközi Szövetség által felügyelt FIBA Europe három éves edzői turnusán vesz részt a Falco KC Szombathely másodedzője, Váradi Kornél.

Tóth Gábor

A mindössze 27 esztendős, korábbi válogatott kosárlabdázó, Váradi Kornél mellett Kecskemétről Ivkovicsné Béres Tímea, valamint a Honvéd együttesétől Simon Nándor képviseli a magyar színeket a FIBA képzésén.

- A képzés három éves, minden ország meghatározott számú helyet kapott, Magyarország három főt delegálhatott - árulta el Váradi Kornél, aki a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia U18-as vezetőedzőjeként is dolgozik. - A tanfolyam egy nyolcnapos intenzív nyári programmal kezdődött. Minden egyes nap 0-24 órában a kosárlabdáról szólt. A világ legnevesebb, legsikeresebb szakembereitől tanulhattunk. Meccseket néztünk, elemeztünk, előadásokat hallgattunk. De mi is kaptunk feladatokat, nekünk is kellett prezentációkat tartanunk.

A folytatásban folyamatosan kapcsolatban állunk a képzés szervezőivel, vezetőivel. Különféle feladatokat kapunk, amire írásban kell válaszolnunk. Aztán nyáron ismét jöhet a személyes találkozó. A harmadik nyáron szerezhetjük majd meg a diplománkat írásban, szóban, gyakorlatban is kell vizsgáznunk, és egy diplomamunkát is el kell készítenünk.

Magyarországon egyelőre kevés szakember rendelkezik ilyen végzettséggel, ezért is örülök nagyon a lehetőségnek. Sabáli Balázs például birtokában van a FIBA-diplomának. Igyekszem a legjobb tudásom szerint elvégezni a képzést, mert a jövőben szeretnék minél sikeresebb edző lenni - zárta szavait Váradi Kornél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!