Sport

2014.07.18. 17:25

Vízilabda Eb: második meccsüket megnyerték a lányok

Budapest - A nagy rivális szerbeket nagyszerű játékkal győzte le a magyar férfi vízilabda-válogatott a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A női együttes Görögországot verte magabiztosan.

Horváth Erika

Magyarország–Szerbia 8-6 (2-0, 3-3, 2-2, 1-1). A magyar góldobók: Varga Dénes, Madaras, Vámos 2-2, Decker Á., Gór-Nagy 1-1.

A világbajnok magyarok és az Európa-bajnoki címvédő szerbek veretlenül, két-két győzelemmel érkeztek a csoportmérkőzések 3. fordulójára. A csütörtöki nap záró mérkőzését telt ház, hatezer néző előtt rendezték. Csak az első negyed végén szerezte első találatát a magyar csapat, de az előnyét végig őrizni tudta, sőt növelte. A harmadik és a negyedik negyedben háromgólos előnyt is jegyeztek (7-4, 8-5), támadásban és védekezésben is kiválóan teljesítettek a mieink, a kapuban Decker Attila parádézott. Benedek Tibor csapata így továbbra is százszázalékos, negyedik csoportmérkőzését szombaton 20.30-tól (M1) Németország ellen vívja.

A kapus Decker Attila klasszisteljesítményt nyújtott a szerbek ellen. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A B csoport állása: 1. Magyarország 9 pont, 2. Horvátország 7, 3. Szerbia 6, 4. Spanyolország 4, 5. Németország 0, 6. Franciaország 0. (A győzelemért 3, a döntetlenért 1 pont jár).

Pénteken a nők 2. csoportfordulóját rendezték. A magyar lányok a hollandok elleni egygólos vereség (11-12) után tegnap Görögország ellen javítottak.

Magyarország–Görögország 12–7 (3–0, 3–3, 3–2, 3–2). A magyar góldobók: Antal 3, Keszthelyi, Kisteleki D., Bujka 2-2, Takács, Czigány, Tóth 1-1.

Csapatunk biztosan verte a legutóbbi két kontinensviadal ezüstérmesét. Válogatott megérdemelten győzött, védekezésben és támadásban is jobb volt, emberhátrányban gólt sem kapott. Legközelebb vasárnap 15.30-tól (M1) Nagy-Britannia ellen játszik Merész András együttese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!