IN MEMORIAM Hortobágyi Ferenc (1933-2015)

Kőszegen született 1933-ban. 1956-ban diplomázott a budapesti Testnevelési Főiskolán. Tanított a kőszegi Fiúiskolában, a Bersek József Általános Iskolában, az Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola jogelőd intézményében (technikum) és 1979-től nyugdíjazásáig (1995) a Jurisich Miklós Gimnáziumban. Magas színvonalú szakmai tudás, hivatásszeretet, fegyelem jellemezte a munkáját. Diákjait becsületes munkára, önfegyelemre nevelte – azok is tisztelték, akik nem jeleskedtek testnevelésből. Tehetséggondozó tevékenységének köszönhetően számos tanítványa jutott el testneveléssel, sporttal kapcsolatos felsőoktatási intézménybe. Közülük többen kiemelkedő sportsikereket értek el. Mint edző is komoly eredményeket ért el középiskolai tornászaival, atlétáival. Személye elválaszthatatlan volt Kőszeg sportjától. Nagy felelősséggel vett részt a városi sportélet irányításában. Évtizedeken keresztül meghatározó szerepet játszott a különböző sportrendezvények szervezésében, lebonyolításában. A História-futásnak például a kezdetektől egyik legaktívabb mozgatója, segítője volt. Nyugdíjasként tevékeny tagja volt a Vas megyei Testnevelő Tanárok Egyesületének.

Egykori diákjaként személyes emlékeim is vannak a tanár úrról. Erős volt a kézszorítása, mindig a szemembe nézett, ha hozzám beszélt. A mellébeszélést nem tűrte, elvárta, megkövetelte az őszinteséget. Alacsony ember volt, mégis, amikor beszéltünk mindig úgy éreztem, hogy én nézek fölfelé. Nyaranként egy hetet rendre együtt töltöttünk egy baráti társasággal. Egyszer képeslapot küldtünk Hortobágyi tanár úrnak: viccesen jeleztük, hogy nyaralunk ugyan, de gondolunk rá, vagyis edzésben vagyunk – persze dehogy tréningeztünk. Szeptemberben az első testnevelésórán vártam a reakciót, de a lap nem került szóba, viszont jól megdolgoztatott minket – mégis tudtam, hogy olvasta a képeslapot, és tetszett neki a furcsa bátorságunk. De soha nem beszéltünk a lapról. Már nagyon régen elballagtam a gimnáziumból, Hortobágyi Ferenc mégis sokszor eszembe, eszünkbe jutott, sokszor idéztük egy-egy gesztusát, emlegettük egy-egy mondását. Örülök, hogy a diákja lehettem.