Sport

2015.04.24. 17:45

Bakos Bálint csapatban ezüstérmes az U23-as Eb-n

A Szombathelyi Vívóakadémia válogatottja, Bakos Bálint az egyéni kilencedik hely után csapatban ezüstérmes lett az olaszországi Vicenzában zajló U23-as Európa-bajnokságon.

Horváth Erika

Az U23-as vívó Eb-n pénteken a csapatversennyel folytatták a férfi párbajtőrözők. A magyar trióban Berta Dániel és Buta Levente társaságában pástra lépett a csütörtöki egyéni versenyben kilencedikként záró Patócs Zsolt-tanítvány, a 18 éves Bakos Bálint is. A magyar triónak a 14 csapatot felvonultató mezőnyben a nyolc közé jutásért nem kellett vívnia. A negyeddöntőben hatalmas csatában Berta remek finisével 41-40-re legyőzték Németországot, majd az elődöntőben – már jóval könnyebben – 45-36-ra Románia együttesét is. Következhetett a finálé a toronymagas esélyes hazaiak ellen. Az olaszok soraikban tudták az egyéni verseny arany- és ezüstérmesét, Marco Ficherát és Andrea Santarellit is – előbbi junior világbajnok is. Egy pillanatig sem volt kétséges a mérkőzés végkimenetele – az sem segített, amikor Butát Komáromy-Poros Csongor váltotta. 45-25-ös győzelmével Olaszország szerezte meg az Európa-bajnoki címet. A magyar fiúk pedig felhőtlenül ünnepelhették a remek teljesítményüket igazoló ezüstöt.

Szárnyalnak a Szombathelyi Vívóakadémia párbajtőrözői:  az idei harmadik korcsoportos világversenyen sem maradtak érem nélkül. A kadet Eb-n Bende Bence lett csapatban bronzérmes, majd a korosztály világbajnokságán egyéniben is bronzot szerzett. Most pedig itt van Bakos Bálint ezüstje. Bálint egyénként már  tavaly a kadet Eb-ről is csapatbronzzal tért haza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!