Sport

2015.06.09. 16:50

A hatodik arany után - A nehezített kiírás sem állíthatta meg a CVSE-t

Menetrendszerűen begyűjtötte sorozatban hatodik bajnoki aranyérmét is a Celldömölki VSE-Swietelsky-Wewalka férfi asztalitenisz-csapata, bár az idei bajnoki kiírás miatt a szokottnál stresszesebb volt a végjáték.

Horváth Erika

Tizenegy esztendeje már, hogy a Celldömölki VSE extraligás pingpongosai nyakába érem kerül a bajnokságok végén. Idén sorozatban a hatodik aranyukra hajtottak a vasiak. A várakozásnak megfelelően a Kosiba Dániel, Fazekas Péter, Ecseki Nándor trió simán nyerte az alapszakaszt. A fölényüket jelzi, hogy a 136 lejátszott egyéni vagy páros összecsapásból csupán 22-n hagyta vereséggel el az asztalt celli játékos. Egyetlen bajnokin sem volt veszélyben a végső győzelem a tízcsapatos extraligában. Olyannyira nem, hogy április 21-én százszoros veretlenségi rekordot is ünnepelhettek (a 2009/2010-es szezontól nem vesztettek) – az újabb bajnoki címet azonban még nem. A 2014/2015-ös versenykiírásnak megfelelően ugyanis az alapszakasz első négy helyezettje Final Fourban döntötte el az érmek sorsát. És mint Klampár Tibor vezetőedző is mondta, egy rossz nappal semmissé válhat az egész évi fölény. Nos, ettől nem kellett félnie, csapata ugyanolyan magabiztosan menetelt a Komló elleni elődöntőben (7-0) és a PTE-PEAC elleni fináléban (6-2) is, mint addig.

– A döntő azért nem volt olyan egyszerű, hiszen a pécsiek nyerték az első két meccset és a többi, nagyon jó találkozón is megnehezítették a dolgunkat – idézte fel Klampár Tibor.

A bajnokságról még annyit, hogy a teljesítménylista élén két celli asztaliteniszező áll: Kosiba Dániel 40 meccséből 37-et nyert meg, Fazekas Péter pedig 38-ból 35-öt. Előbbinek 92,5, utóbbinak 92,1 százalékos a mutatója. Ecseki Nándornak 34 mérkőzéséből húszon sikerült győznie, ez 58,82 százalékos teljesítmény. A CVSE ezúttal sem hagyta ki a nemzetközi szereplés lehetőségét. Indult a második számú európai sorozatban, az ETTU Kupában, illetve immár hatodszor a környező ország együtteseiből verbuválódott Klubcsapatok Szuperligájában is. Előbbiben a nyolcaddöntőben búcsúzott, utóbbiban bronzérmet szerzett.

– Nagyon jó, hogy az ETTU Kupában is elindultunk, hiszen erős ellenfelekkel játszhattak a mieink – folytatta Klampár Tibor. – A francia Caen megérdemelten jutott a a negyeddöntőbe, nagyon jó csapat volt. A Szuperligában a későbbi győztes horvát Dr. Casl ütött el minket a finálétól. Gyönyörű volt, hogy itthon 6-4-re le tudtuk győzni őket, de tudtam, hogy ez kevés lesz a visszavágóra.

A celldömölkiek már bejelentették, hogy Kosiba Dániel távozik a csapattól – Linzbe igazolt –, a helyére Lindner Ádám érkezik (vissza). Lindner 2006-tól öt szezonon keresztül már erősítette a CVSE-t. – Bár Lindner a 40. évében jár, ez még jó kornak számít, még mindig nagyon jó játékos. A magyarok közül a legképzettebb, jó a lábmunkája, a mostaniak közül ő tud legtöbbet erről a sportágról Magyarországon – világított rá a lényegre Klampár Tibor, akinek szakértelme megkérdőjelezhetetlen, hiszen két világ- és három Európa-bajnoki cím is van a tarsolyában. – Ha nem fárad el, akkor remélem, hogy hasonló teljesítményre lesz képes, mint Kosiba. A következő bajnokság viszont nehezebb lesz – a Pécs Demeter Lehellel erősített –, de éppen ezért jobb is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!