2015.09.29. 08:37
Megyei II labdarúgás - Átvette a vezetést a Gérce
A Megyei II. osztály Sárvári-csoportjának 7. fordulójában az Uraiújfalu gólnélküli döntetlent játszott Merseváton, miközben a Gérce-Vásárosmiske győzött a Püspökmolnári otthonában, és a Bük is begyújtötte a három pontot. A Pecöl megszerezte első pontjait.
Sitke–Kenyeri 4–0 (3–0)
Sitke, 80 néző, vezette: Kedves Rudolf.
Gól: Szűcs Gergő (18.), Pap István (35.), Németh Roland (44., 89.).
Sitke: VICZMÁNDI – MÓROCZ, FÜLÖP, Nagy, Papp – SZŰCS, PAP, GLAVÁNOVICS (Pénzes), Molnár – Magyar (Kelemen), NÉMETH. Edző: Komáromi Szabolcs.
Kenyeri: Pócza – ROSTA, Koloszár, Császár, Szár (Rajki) – Kékesi (Lakos), Németh M., Horváth, Csiszár – Nemes, NÉMETH A. Edző: Ádám Endre.
Rengeteg helyzetet kialakított a hazai alakulat az első játékrészben, melyek közül hármat sikerült is értékesíteni. A vendégeknek is voltak veszélyes kontráik, ám a hazai védelem és jó pár kapusbravúr megakadályozta, hogy a labda a hálóban landoljon. A második féidőben is folytatódott a hazai roham, ám a helyzetkihasználás már nem volt annyira fényes, mint a szünet előtt. Összességében a 4–0-s eredmény még így is hízelgő a kenyeriek számára.
Jákfa–Pecöl 1–8 (0–4)
Jákfal, 70 néző, vezette: Horváth Zoltán.
Gól: Horváth Roland (56.), illetve Szemes Dávid (2., 35.), Horváth Ádám (12., 50.), Nagy István (14., 48.), Kovács Zoltán (62.), Szemes Ernő (75.).
Kiállítva: Horváth Roland (83.).
Jákfa: VARGA (Németh) – Böröndy T., Gyürü, Horváth B., Vörös – Kovács R. (Bertha), Csete, Kovács B., Böröndy M. (Koronczai) – Horváth R., Biró (Horváth G.). Edző: Horváth István.
Pecöl: Takács (Bakucz) – Szemes Z., Iszak, Czibók (Nyári), Rudolics (Őri) – Németh, Nagy, Pálfi, Kovács – Horváth, Szemes D. (Szemes E.). Edző: Rudolics Norbert.
Az első negyed órában megvoltak a helyzetei a Jákfának, ám mégis a Pecöl jutott két gólos előnyhöz. Ezt követően teljesen szétesett a hazai gárda. A helyzetek alapján elmondható, hogy ilyen arányban is megérdemelt a vendégek győzelme.
Mersevát–Uraiújfalu 0–0
Mersevát, 150 néző, vezette: Kondor Tamás.
Mersevát: TÓTH – GYÖRVÁRI, KÖVI, FŰZFA (DÉNES), CSITE – KÓBOR, HORVÁTH T., NAGY, SÜLECZ (PETHŐ) – MOLNÁR, HORVÁTH A. Edző: Nagy Csaba.
Uraiújfalu: CSONTOS – Gallen A. (Dobány), VERASZTÓ, Gönczöl, Belegrai – Gallen I., Szakál (Döbrönte), Hajas Sz. (Princzes), Hajas M. – Széles (Baranov), Lónai (Tóth). Edző: Dobány Gábor.
Az első félidőben a mezőnyben folyt a játék, a vendégek kapura veszélyesebben játszottak, 11-est hibáztak. A félidőben négyet cserélő vendégek megpróbálták döntésre vinni a mérkőzést, ám vagy a kapus, vagy a kapufa védett. Ebben az időszakban a hazai csapatnak is voltak veszélyes kontrái, amiből illet volna betalálni. Küzdelmes mérkőzésen értékes pontot szerzett a hazai csapat a rutinosabb vendégek ellen.
Simaság–Bük 0–2 (0–0)
Simaság, 110 néző, vezette: Bagoly Gábor.
Gól: Bárdosi Balázs (69.), Baranyai Krisztián (92.).
Simaság: KISS – CSENÁR, NAGY, PUSKÁS, NÉMETH L. – NÉMETH I., KESZEI, VARGA, MÉSZÁROS P. I. – MÉSZÁROS P. II., SZŐLLŐSY (HANCZ). Edző: Szabó Sándor.
Bük: Büki – KOVÁCS D., Szabó, NÉMETH, Kovács R. I. (Wágner) – Kovács Z. (Tóth), Ligeti (Bárdosi), KOVÁCS R. II., Nagy – Sárközi (BARANYAI), Somlai. Edző: Kiss István. Szakosztályvezető: Eső János.
A játék lényegében az egész mérkőzés alatt a középpályán zajlott, szinte nem is forogtak veszélyben a kapuk. A bükiek szinte helyzet nélkül rúgtak két gólt. A játék képe alapján a döntetlen reálisabb eredmény lett volna.
Szeleste-Pósfa–Ikervár 1–0 (1–0)
Szeleste, 110 néző, vezette: Molnár Tibor.
Gól: Kovács Tibor (34.).
Szeleste-Pósfa: KOVÁCS M. – SZÁR, TRITTREMMEL A., AMATICS, BARBALICS (MERSICH) – NÉMETH (CSIZMAZIA), ROZMÁN, FÜLÖP, KOVÁCS T. – TRITTREMMEL ZS. (HORVÁTH), RIBA (HENCSEI). Edző: Horváth Lajos. Szakosztályvezető: Rozmán Róbert.
Ikervár: Hegedüs – Tóth L., Varga Zs. (Vincze M.), Tóth G., Varga B. – Baumgartner, Vass J. (Németh Z.), Vincze T. (Hullmann), Németh B. – Vincze Z., Vass P. Edző: Horváth József.
Egy rendkívül agresszíven, jól futbalozó Ikervárt látott vendégül a Szeleste. Helyzetek adódtak itt is, ott is, ám egy szerencsés találattal a hazaiak szerezték meg a vezetést. Végül a küzdeni akarásból jelesre vizsgázó hazaiak otthon tudták tartani a három pontot.
Csénye–Ölbő 2–0 (1–0)
Csénye, 50 néző, vezette: Derdák Marcell.
Gól: Géczi Richárd (23.), Vajda Zsolt (71.).
Csénye: GAZDAG – SZITKAY, Szabó K., SZABÓ B., VAJDA – Takács (Barkovics), Birkás, Pendli P., Pendli R. – Máhr (Horváth), Géczi (Soós). Edző: Pankaczi Zoltán.
Ölbő: Matyej – NARDAI (Koksa), Tóth Attila (Szele), Tóth Alex, Varga – Balázs (Marton), Horváth R. (Csizmazia), BAKSAY, Péter – Tóth M., Fehér (Horváth G.). Edző: Varga László.
Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen sok hibával játszottak a csapatok. Azonban a nagy akarással játszó és szervezett hazaiak megérdemeltem nyerték meg a találkozót. A játékvezető feltűnés mentesen jól vezette az amúgy sportszerű mérkőzést.
Püspökmolnári–Gérce-Vásárosmiske 0–2 (0–1)
Püspökmolnári, 150 néző, vezette: Héra Csanád.
Gól: Máthé Martin (3.), Hompok Balázs (69.).
Nagy az öröm a gércei csapatnál: a Püspökmolnári legyőzésével átvették a vezetést a tabellán. Itt éppen a csapat első gólja után ünnepelnek a játékosok (balról jobbra): Naszádos Jácint, Németh Tibor, Poós Tamás, Máthé Martin a gólszerző és Major Márkus Fotó: Vincze Kornél
Püspökmolnári: HORVÁTH T. – VARGA S., VARGA M., Varga Á., Sziffer I. – Horváth Sz. I., Varga N., Sziffer K. (Horváth Sz. II.), Elekes (Pados) – Vidos, SIPOS. Játékos-edző: Idősebb Sziffer István.
Gérce-Vásárosmiske: KOMÁROMI Z. – KOMÁROMI A., NÉMETH, FARKAS, MÁTHÉ – MAJOR, POÓS (HOMPOK), SALI Z., MÓROCZ – BAGOLY (SALI G.), NASZÁDOS. Edző: Haraszti István.
Hamar vezetéshez jutott a vendég csapat, és uralta a játékot, de mégis a hazaiak előtt adódtak helyzetek, amivel nem tudtak élni. A második félidőben az első húsz percet nagyon megnyomta a molnári csapat kapujához szegezve a gérceieket. Sorra alakították ki a helyzeteket, a vendégek át sem tudták lépni a térfelet. Ám csakúgy mint az első félidőben, szintén elpuskázták a lehetőségeket a hazaiak. Nem úgy, mint a gérceiek, akik az első helyzetükből gólt szereztek, amivel el is döntötték a mérkőzést. A látottak alapján a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. A Gérce ezzel a győzelemmel átvette a vezetést a tabellán.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Gérce–Vásár. 7 6 0 1 27 - 8 18
2. Uraiújfalu 7 5 2 0 28 - 3 17
3. Bük 7 5 0 2 25 - 13 15
4. Sitke 7 4 1 2 14 - 7 13
5. Püspökmoln. 7 4 1 2 18 - 12 13
6. Ikervár 7 4 0 3 15 - 7 12
7. Mersevát 7 3 3 1 10 - 8 12
8. Szeleste-Pósfa 7 3 1 3 12 - 12 10
9. Ölbő 7 3 0 4 13 - 23 9
10. Csénye 7 2 3 2 6 - 12 9
11. Simaság 7 2 0 5 11 - 21 6
12. Pecöl 7 1 0 6 15 - 23 3
13. Kenyeri 7 0 2 5 9 - 26 2
14. Jákfa 7 0 1 6 5 - 33 1