Sport

2016.02.22. 19:12

Átalakulóban a Falco játékoskerete

Szombathely - Mozgalmas napok vannak a Falco-Trend Optika KC Szombathely NB I-es kosárlabdacsapata mögött: két új játékos érkezett a sárga-feketékhez, három légiósnak pedig megköszönték a munkát.

Tóth Gábor

Pénteken a Nyíregyházáról távozó korábbi válogatott center, Lekli József, vasárnap pedig az anyagi gondokkal küszködő osztrák első ligás Güssinget elhagyó amerikai bedobó, Bradford Burgess írt alá Szombathelyre a szezon végéig. Ezzel egy időben a sárga-fekete klub kezdeményezte három légiósa, Cameron Rundles, Dino Butorac és Reinar Hallik szerződésének a felbontását.

- Szükség volt már a változtatásra - vélekedett Kálmán László, a Falco-Trend Optika KC Szombathely trénere. - Az év elején jöttek az eredmények, felszabadultan játszott mindenki. Aztán fokozatosan romlott a teljesítményünk. Az utóbbi hetekben pedig kiderült, hogy nyomás, eredménykényszer alatt egyáltalán nem tud teljesíteni a társaság. Belefutottunk olyan vereségekbe, amikbe nem lett volna szabad. A játékunk minőségéről pedig ne is ejtsünk szót. Az új igazolásoktól egyelőre semmi extrát nem várok. A lényeg, hogy adjanak stabilitást a csapatnak. Szeretnénk az elkövetkező időszakban okos, szervezett játékkal előrukkolni, és elvárom a küzdést a pályán - az utóbbi időben sajnos már ezt is hiányoltam. Lekli és Burgess is rutinos játékos, mind a kettő tudja, hogy mi a dolga. Most kevesebb légiósunk van, így a magyar játékosokra több szerep hárul majd.

Fotó: Németh Richárd

Hétfőn este mind a két új fiú felvette a munkát új csapatában.

- Nagyon örülök, hogy folytathatom a szezont, hogy ismét kosarazhatok. Izgatottan vártam már a találkozást az új csapattársaimmal - fogalmazott Bradford Burgess - Tudom, hogy a Falco most nehéz helyzetben van - azon leszek, hogy segítsek. Szombathelyen komoly hagyománya van a kosárlabdának, egy sikeres múlttal rendelkező csapathoz kerültem, jók a körülmények, sok a szurkoló. Örülök, hogy itt lehetek. Güssingben jól ment a játék, bízom benne, hogy Szombathelyen sem lesz gond a formámmal. Várom már a tétmérkőzéseket.

- Nyíregyházán felbontották a szerződésémet, mert a vezetőség véleménye szerint lassan gyógyult a talpsérülésem - fogalmazott Lekli József. - De már túl vagyok a rehabilitáción, ami jól sikerült, minden rendben, egészségesen várom a folytatást. A Falco egyébként már a nyáron is megkeresett, akkor elsősorban a család miatt döntöttem az NYKK mellett, hiszen Nyíregyházán nevelkedtem - és a nevelőklubomban az edzősködésbe is belekóstolhattam. A szerződésem felbontása után gyorsan egymásra találtunk a Falcóval, két nap alatt mindenben megegyeztünk, és már itt is vagyok. Egyelőre annyit tudok, hogy Wrgiht helyettese leszek a palánk alatt, úgy 10-15 perceket tölthetek a pályán. Minden erőmmel azon leszek, hogy bizonyítsak. Nem ismeretlen közegbe érkeztem, hiszen például Váradi Kornéllal még együtt játszottam a válogatottban. Örülök a Falco megkeresésének.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!