Sport

2016.04.24. 07:36

Ligeti Dániel olimpiai kvótás!

Ulánbátor – Ligeti Dániel olimpiai kvótát szerzett: a Haladás VSE szabadfogású birkózója döntőbe jutott az ulánbátori világkvalifikációs verseny 125 kilós súlycsoportjában. Veréb István tanítványáé a nyolcadik magyar riói birkózókvóta.

Horváth Erika

A hétvégén Mongóliában volt az utolsó előtti lehetőségük arra a birkózóknak, hogy indulási jogot szerezzenek a riói olimpiára. Ezúttal tíz magyar szállt harcba; pénteken a kötöttfogású Bácsi Péternek (75 kg), szombaton a női szakág képviselői közül Sastin Mariannának (63) és Németh Zsanettnek (75) sikerült kvótát bezsebelniük. Vasárnap a férfi szabadfogásúak zárták a versenyt. Három magyar próbált szerencsét. Köztük Ligeti Dániel, a Haladás VSE egyszeres Eb-ezüst- és kétszeres -bronzérmese. A 125 kilóban 17 olyan sportoló indult, akinek országa ebben a súlycsoportban még nem rendelkezik kvótával. A 27. évében járó Ligeti a nyolcaddöntőben kezdett egy indiai ellenféllel. Sumitnak még nincs számottevő nemzetközi eredménye. Ennek ellenére eléggé megdolgoztatta Veréb István tanítványát, aki egy lábratámadás után szőnyegről kivitellel a második menetben tudott először vezetéshez jutni (3-1). Innen azonban már ő uralta a meccset, és kis lépésekkel el is érte a győzelmet (6-4). Következhetett az elődöntő Ilijev ellen. A bolgár három éve állt már Eb-dobogó harmadik fokán, de még 96 kilóban. Két éve csatlakozott a nehézsúlyúakhoz. Ezúttal már az első fél percben letette névjegyét a szombathelyi birkózó egy négypontos akcióval, a finisben pedig már 7-1-re is vezetett. A biztos győzelem tudatában az utolsó másodpercekben hagyta szépíteni riválisát (7-3). Már csak egy mérkőzést kellett nyerni a sikeres kvalifikációhoz. A kirgiz Lazarevvel hozta össze az elődöntőben a sors, akitől legutóbbi találkozójukon, a tavalyi világbajnokságon kikapott. De érezhetően Dani most mindenáron élni akart a lehetőséggel. Alig telt egy perc és egy gyönyörű dobással 4-0-s előnyt szerzett a hatalmas kirgiz ellen. És ezúttal elérhetetlenné tudta tenni a lábát, hiába próbálkozott – igaz, egyre kisebb elánnal – Lazarev. A dinamikus, a meccs minden másodpercét kontrolláló magyar és az egyre erőtlenebb, lendület nélkül birkózó kirgiz csatájában több akció már nem született. Lecsordogált a hat percnyi birkózóidő, és Ligeti Dániel egy bukfenc után üvölthette a világba nagy boldogságát: „Megvan!!!!!!” Mert a döntőbe jutás riói repülőjegyet ért.

Ligeti Dániel második olimpiáján indulhat

Ligeti Dániel a nyolcadik magyar birkózó, aki olimpiai kvalifikációt szerzett. A szabadfogásúak közül ifj. Veréb István után a második – mindketten a Haladás, Veréb István műhelyében nevelkedtek.

- Nagyon jól birkózott Dani – mondta a zöld-fehérek mestere. - Az első meccse volt a kritikus, nehezebben melegedett be. De végig maximálisan helytállt, megfelelő technikákat alkalmazott. Jelenleg száz gyerekkel, nyolc edzővel régiós edzőtáborban vagyunk. Mindannyian csak bámultuk azt az óriási dobást. Egy négypontos dobás nagyon nagy előnyt jelent, le is nullázta ezzel az amúgy veszélyes Lazarevet.

A 97 kilós Szmik Attila a második meccsén kikapott, így már csak a vigaszágban reménykedhetett. Mongol ellenfele azonban az elődöntőben kikapott, a magyar fiú tehát nem kapott még egy lehetőséget.

A 74 kilós Nagy Mihály két győzelem után az elődöntőben maradt alul. Egy esetben még megszerezhette volna a kvótát: ha bronzérmes lesz.  De a 3-5. helyért rendezett helyosztón alulmaradt, így véget ért számára az ulánbátori verseny.

A birkózók utolsó lehetősége, világkvalifikációs versenye két hét múlva, május 6-8-án Isztambulban lesz.

A fináléban a kínai Ziwej Denggel találkozott Ligeti Dániel. Ezelőtt már két világbajnokságon is birkóztak, a 2013-as budapesti vb-n a kínai búcsúztatta a második fordulóban Danit. A tavalyi Las Vegas-i vb-n a magyar fiú visszavágott már a nyitókörben. Most viszont csak egy kézfogás erejéig tartott a mérkőzésük. Miután a döntőnek már nem volt tétje, hiszen  az olimpiai kvóta már a zsebében volt, Ligeti Dániel feladta a mérkőzést. Így Deng kapta az arany-, Ligeti pedig az ezüstérmet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!