Rémálom után megkönnyebbülten az olimpiai kvótás Ligeti Dániellel

Megszerezte a riói kvótát a Haladás VSE szabadfogású, 125 kg-ban birkózó, egy Eb-ezüsttel és két bronzzal rendelkező válogatottja, Ligeti Dániel. A győztesen megvívott ulánbátori elődöntő utáni örömtánc sokat elárult arról, milyen óriási tehertől szabadult meg Veréb István tanítványa.

- Most már jól vagyok, megkönnyebbültem. Hosszú időszakot zártam le ezzel a versennyel. Több mint egy éve minden nap csak a kvótaszerzés foglalkoztatott. Ez a rémálom az embert kicsit megfárasztja, megöregíti. Most végre ledobtam ezt a nagy terhet, de még mindig érzem magamban a nyomást - fogalmazta meg érzéseit a 27. évében járó olimpikon.

A birkózók első kvalifikációs lehetősége a tavaly szeptemberi világbajnokság volt.

- Jól sikerült a felkészülés, nagyon vártam a sikert, hogy bejutok a legjobb hat közé. Örültem, hogy sikerült legyőznöm a kínait - akivel most, Mongóliában a döntőt birkóztam volna -, visszavágtam a 2013-as budapesti vb-n elszenvedett vereségért. De aztán jött az Ázsia-bajnok kirgiz Lazarev, akit korábban már vertem el. De akkor nem sikerült. Pedig ha rajta túljutok, akkor már kvótameccs következett volna. Eléggé magam alatt voltam. Úgy éreztem, hogy túl sok a jó birkózó és nagyon nehéz lesz a kvalifikációs versenyeken az első kettő, vagy három közé jutni. De aztán vettem egy nagy levegőt. Végigcsináltam az alapozást, ötödik lettem a nem kvalifikációs Eb-n, és közben tudatosodott bennem, hogy nagyon-nagyon számít az is, ki mennyire erős fejben, mennyire jó versenyzőtípus.

Ligeti Dániel második olimpiájára készülhet. Hosszú ideig tartó, nagy nyomás alól szabadult fel. Fotó: Unger Tamás

- Két hete volt az első - európai - kvalifikációs verseny.

- Egész évben katasztrofális volt a sorsolásom, Zrenjaninban is. De le tudtam győzni az idei Eb-ezüstérmes lengyel srácot. Aztán az elődöntőben, a kvótáért az ukrán Zaszejev következett. Az egyetlen, akit az európaiak közül nem kértem volna. Ráadásul egy meccsel kevesebbet birkózott, mint én, nem egyformán voltunk fáradtak.

- Elúszott tehát az a lehetőség is, de még mindig maradt kettő.

- Mongóliában végre beteljesült az, aminek be kellett teljesülnie. Pedig a mérés és a verseny napján összesen öt órát aludtam. És a sorsolás... A két legjobb az én ágamon volt. De legalább nem velem kezdtek, hanem egymás ellen. A kirgiz maradt talpon, vele kellett megküzdenem a döntőért, azaz a kvótáért. Most sikerült. Én nagyon örülök, ha bárki az összekapaszkodást választja ellenem, az nekem kedvez. A kirgizt kivéve. Aki annyira hosszú, annyira ügyes fent, hogy úgy döntöttem, ne kapaszkodjunk, inkább csak tegyük ki a kart.

- Előre eltervezett volt az a nagy, négypontos dobás?

- Dehogy. Ezeket nem is tudom, honnan húzom elő sokszor. Ez benne a szép. Ő el akart dobni, vagy talán mögém lépni. És akkor egy külső karlezárásban... - amit nekem nagyon tiltanak, kvázi nem is csinálhatok, mert hát életveszélyes fogás, könnyen én esek nyakra belőle. De mellettem volt, fel tudtam rúgni, és voltam ügyes, hogy nem estem a nyakamra, hanem tovább tudtam húzni. Nem hiszem, hogy ez egy klasszikus fogás, a nevét sem tudnám megmondani. De örülök, hogy sikerült. Annak meg még jobban, hogy a következő öt percben nem kapkodtam. Nem zavart meg a nagy előny, mert sajnos volt arra is példa, hogy megbosszulta magát, amikor gyorsan próbáltam befejezni a meccset. Ebben sokat változtam.

- És a mezőny?

- Az is sokat erősödött, de én is. Négy éve, Londonban még akadtak olyanok, akik fényévnyi távolságra voltak tőlem. Most olyan nagyon-nagyon messze senkitől nem vagyok. Talán csak a grúz és a török, akit kiemelnék. Akiket lehetett, azokat utolértem. Szóval reálisan sokkal nagyobb az esélyem annak ellenére, hogy kevesebb az olyan gyenge birkózó, aki ellen felmegyek a szőnyegre, legáncsolom és tus. Sokkal sűrűbb a mezőny, de az elejéhez már sokkal közelebb vagyok.

- Sokat beszéltünk már arról, hogy úgy érzed, itthon nem becsülnek meg eléggé.

- Most kettős érzés van bennem. A város egyelőre nem jelezte, még egy sms-ben sem, hogy örülnek a kvótámnak. Vas megye második riói kvótájának. Ez elszomorít, mert 21 éve itt birkózom. A klubom viszont 110 százalékkal mögöttem áll. Az ügyvezető elnök Horváth Norberttel folytatott beszélgetésem után úgy érzem, pillanatnyilag én vagyok a legfontosabb a klubnak, és az, hogy mi történik velem az olimpián. Remélem, a város besegít; most, a felkészülés alatt lenne szükség a megítélt felkészülési támogatásra. Az már régen késő, ha júniusban kezdenek tárgyalgatni róla. De próbálom ezeket a dolgokat most kizárni, mert 116 nap múlva, az olimpia utolsó napján életem nagy versenyét kell lebirkóznom.

- Mi a közeljövő programja?

- Sajnos az egy hét alatt, amikor átutaztam a világot, elég sok sérülést összeszedtem. Köszönhetően annak is, hogy nem aludtam, nem ettem. A két verseny között a súlyom is lement 4 kilót. Az elsőn megsérült a térdem, a másodikon pedig a tricepszemet szabta meg az indiai. Úgyhogy most egy kis rehabilitációs időszakot élek. És mint mindig, amikor itthon vagyok - az év 90 százaléka edzőtáborozás -, pihenek és a szeretteimmel töltöm az időt. A családommal, a menyasszonyommal, a barátaimmal. Most igyekszem minél több olyan ismerősömhöz eljutni, akiket az elmúlt fél évben elhanyagoltam. Kiengesztelni őket, mert a kvótaszerzésre való koncentrálás miatt nem látogattam meg senkit, nem beszéltem senkivel. Van mit pótolni. És egy-két hét múlva már nem leszek itthon. A felkészülési programot még nem ismerjük, biztosan itthon és külföldön is táborozunk. Most még mindenki kvótalázban ég, hiszen egy hét múlva lesz az utolsó lehetőség. Már így is nagy a boldogság, hiszen összesen nyolc kvótánk van - én vagyok a nyolcadik utas. A szabadfogású válogatott nagyon jó, összetartó csapatunk van a kapitány Ritter Árpival az élén. Mentorként pedig ott van a régi, Gulyás Pista bá', aki szintén segít. Remélem, tud még más is kvalifikálni, de már annak is nagyon örülök, hogy Jimmyvel (a szintén a Haladásban nevelődött ifj. Veréb István) ketten tudjuk képviselni a szabadfogást az olimpián.